Az ember tyúktartóként gyakran szembesülhet azzal, hogy a tyúkjai nem tojnak annyit, mint amennyire szükség lenne. A csökkent tojástermelés számos dolognak a következében megtörténhet. Ebben a cikkben a felmerülő öt leggyakoribb okot fogjuk kielemezni, illetve megoldást is keresni rájuk.

Nézzük is, melyik az első:

1. A hibásan megválasztott takarmány

A hibásan megválasztott takarmány az egyik legvalószínűbb oka annak, hogy a tyúkjaid korántsem tojnak annyit, mint amennyit elvársz tőlük.

Rendszerint három tápanyag a ludas:

• a kellő mennyiségű és minőségű fehérje hiánya
• a megfelelő módon és mértékben biztosított kalcium hiánya
• túl magas energiatartalom

Az, hogy a takarmány fehérje- és kalciumtartalma miként befolyásolja a kapirgálóid által fészekbe rakott tojások számát, azt az 1. táblázatban összegzett, 1966-ban Leghorn jércéken végzett kanadai kutatás nagyon szépen megmutatja:

Nyersfehérje (NYF) és kalcium (Ca) mennyiség	Havi átlagos tojástermelés (db/tyúk)	Napi átlagos takarmány- fogyasztás (g/tyúk)	Átlagosan 1 db tojáshoz szükséges takarmány (g/db)	Tojások átlagos tömege (g)
NYF: 12% Ca: 2,4%	16	97	170	54,6
NYF: 16% Ca: 3,5%	21	106	141	58,5

Az 1. táblázat értékeiből jól látszik, hogy míg az alacsony fehérje és kalciumtartalmú takarmánnyal etetett jércék minden másnap tojtak, addig az optimális értékekkel takarmányozottak három napot tojtak és egyet nem.

Ennek egy nagyon egyszerű magyarázata van: a tojás fehérjetartalma 14%, ahogyan egy átlagos tojás héjának tömege 5-6 gramm, amelyben 1,9-2,2 gramm kalcium található. Ha egy tojó nem kap kellő mennyiségű fehérjét, akkor nem lesz honnan összeszedjen annyit, amely egy jó tojástermeléshez elég. És hasonló dolog történik a kalciummal is.

A takarmány energiatartalma ha túlzottan magas, akkor az azt idézi elő, hogy a tojók elhíznak. Az elhízást hatását a tojástermelésre nagyon szépen megmutatja egy 2004-es Hubbard konvencionális brojler szülőpárokon végzett belga kutatás. A tanulmány során nem korlátozták az elhízásra hajlamos tojók energiafelvételét, amely a termelés egy előrehaladott szakaszában a 2. táblázatban összegzett eredményeket produkálta:

Szülőpár	Tojók tömege (8-12. hónap)	Tojónkénti havi átlagos tojástermelés (8-12. hónap)	Tojások tömege
kontroll	3,35 kg	20 db	65 g
elhízott	5,25 kg	7 db	66 g

A 2. táblázatból jól látható, hogy míg a normál fizikumú tojók átlagosan három napot tojtak és egyet nem, addig az elhízott tojók egy napot tojtak és hármat nem. Noha az adatok egy extrém, elhízásra fokozottan hajlamos állományt mutatnak be, egy elhízásra hajlamos kettőshasznú hibrid állományban (pl. Red Master, Grey Master, Farm Master stb.) sem lehet sokkal jobbra számítani 5-7 hónap termelés után. Különösképpen, ha az előbb bemutatott fehérje- és kalciumtartalom sem passzol.

Mi a megoldás?

Egy kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú, teljesértékű takarmány. És ez nem egyenértékű egy három-hat gabonából összekotyvasztott gabonakeverékkel. Miért?

Ezeknek a nyersfehérjetartalma 8-11% közötti, míg az energiatartalma 3200-3300 kcal/kg. Ahhoz, hogy a tojók felvegyék a napi szükséges mennyiségű 19,5 gramm fehérjét, ahhoz kb. 170 gramm gabonakeveréket kell elfogyasztaniuk. Ha elhízásra hajlamosak, akkor az energiafelvételüket kellőképpen nem szabályozzák, és így naponta 560 kcal energiát vesznek fel, miközben az ideális 380-440 kcal lenne. Tehát egy nap alatt 33%-kal több energiát fogyasztanak, amelynek egyenes és rendíthetetlen hozadéka a jelentős elhízás.

Sajnos a kalcium teljesértékű pótlását a tojáshéj visszatakarmányozásával nem tudod megoldani. A tyúkjaid által letojt mennyiségű héjnak a teljes visszaetetésekor annak csak a 40-60%-a hasznosul, pedig 100%-nak kellene ahhoz, hogy elegendő legyen.

A fehérjetartalmat nagy tápértékű fehérjehordozóval (pl. extrahált szójadarával, extrahált napraforgódarával stb.) pótolhatod, míg a megfelelő mennyiségű kalciumot kb. 3 kg takarmánymész és 6 kg mészgritt (vagy őrölt osztrigahéj) bekeverésével biztosíthatod. Mivel ezeknek az energiatartalma rendkívül alacsony, lecsökkentik a takarmány kalóriatartalmát az optimális szintre.

De ezekre képesek a tojókoncentrátumok is, amelyeket a tápos zsákon leírt adagolás szerint kell összekeverned darával ahhoz, hogy az optimális tápanyagértékeket elérd velük. Fontos, hogy akármelyik opciót is választod, 150 grammnál több takarmányt egy tyúknak egy nap ne adj!

A maistream takarmányozási szokásokkal kapcsolatos kivetnivalókkal, a tojótáp kérdéssel illetve a szójamentes takarmányokkal a következő cikkben foglalkozunk részletesebben:

2. A tyúkállomány genetikai adottságai

Ha a takarmány rendben van, akkor a második leggyakoribb ok, amiért a tyúkjaid nem tojnak annyit, mint amennyit elvársz tőlük, az az állományod adottságaiban keresendő.

A következő jellemzők együttesen felelősek a tyúkjaid tojástermeléséért:

• tojástermelésre történő szelekció vagy ennek hiánya
• kotlásra való hajlam
• ellenállóképesség

Mivel jelenleg több, mint 200 tyúkfajta és hibrid létezik, ezért a különböző állományoktól reálisan elvárható tojástermelést a legegyszerűbben kategóriákba történő besorolással tudjuk értelmezni. A 3. táblázatban ezeket a csoportokat láthatod, valamint a hozzájuk rendelhető termelési adatokat. A lenti táblázat sok esetben túlzóan általánosító lehet, ezért érdemesebb csak egy kiindulási alapként kezelned.

Kategória	Tojástermelés (db/tyúk/év)
törpe dísztyúk	70-90
küllemre nemesített dísztyúk	80-120
nagytestű (hústípusú) dísztyúk	90-120
átlagos testtömegű dísztyúk	120-180
közepes fejlődési ütemű brojler	160-180
lassú fejlődési ütemű brojler	180-250
tojóhibrid	270-290

Törpe dísztyúkok

A törpe dísztyúkok (pl. Antwerpeni szakállas, Sebright, Chabo, Törpe lábtollas, Holland törpe, Törpe Cochin stb.) tojástermelése a legkisebb az összes közül. Cserébe kisebb a helyigényük, és a normál testű tyúkok takarmányfogyasztásának csak az egyharmadával bírnak.

Általában egy törpe tojó tömege 60-80 dkg, amely 28-35 grammos tojásokat rak. Ezzel szemben, egy normál méretű, 2,0-2,5 kg-os tojó 55-60 grammos tojásokat tojik. Egy átlagos tyúk így a testtömegének a 2,5-3,0%-kának megfelelő tojást termel, míg egy törpe ugyanennek a 4,5-5,2%-ának megfelelőt.

Ergo a törpék nagyjából másfél-kétszer akkorát tojnak a testtömegükhöz képest, mint a normál méretűek. És éppen ezzel magyarázható az, hogy az éves tojástermelésük kb. fele annyi, mint a normál méretű tojóké.

Normáltestű dísztyúkok

A kifejezetten esztétikai megfontolásokból kitenyésztett dísztyúkfajták (pl. Selyemtyúk, Holland bóbitás, Szultán, Páduai stb.) tojástermelése azért alacsony, mert már nemesítésükkor is ez a szempont másodlagos volt. Egyesek kotlásra fokozottan hajlamosak (pl. a selymek), mások pedig szinte abszolút nem ülnek meg (pl. Holland bóbitások). Viszont cserébe rendkívül mutatósak, különlegesek és rendkívül barátságosak. Ezek a fajták házi kedvencként megállják a helyüket, de tojástermelés szempontjából már kevésbé.

A nagyobb testméretű dísztyúkokat (pl. Brahma, Cochin, Orpington, Indiai viador stb.) vagy hústermelésre tenyésztették ki (Indiai viador), vagy mára szinte csak erre váltak alkalmassá (pl. Orpington). Noha labdába nem rúgnak a húshibridekkel, mégis genetikai adottságaik okán a naponta felvett fehérjét és energiát inkább a testméretük növelésére és a testtömegük fenntartására használják, mintsem tojások előállítására. Ebből kifolyólag borzalmas tojástermeléssel bírnak, és néhányuk fokozott kotlási hajlama (pl. Cochin, Brahma) sem segít ezen.

A normál méretű, egykoron gazdasági célból kitenyésztett tyúkfajták (pl. Astralorp, New Hampshire, Wynadotte, Plymouth Rock, Itáliai stb.) esetében a legnagyobb a termelésbéli szórás, sok esetben állományról állományra változik. Ez a gazdasági termelés alapján végzett szelekció szinte teljes elhanyagolásának köszönhető. Az esetükben is a küllem szerinti válogatás a bűnös, amelynek következtében napjainkra már mindannyian a dísztyúk kategóriába sorolandók.

Ebben a fajtacsoportban a kotlásra való hajlam kulcsszereppel rendelkezik. Azoknak a fajtáknak a termelése, amelyek kotlásra mérsékleten hajlamosak (pl. Australorp, New Hampshire, Itáliai, Amrock stb.), a megadott tartomány felső részén, 160-180 tojás/tojó/év körül található. Amelyek viszont sokkal többször megülnek (pl. Wyandotte, Erdélyi kopasznyakú stb.), azoknak a termelése inkább az alsó, 120-140 tojás/tyúk/év tartományban lelhető fel.

Hibridek

A hibridek kifejezetten ipari termelésre lettek megalkotva. Kétféle tyúkhibridet különböztetünk meg: brojlereket és tojóhibrideket. Előbbiek többnyire hústermelésre, míg utóbbiak tojástermelésre lettek szelektálva. Mindkettőt az előbb felsorolt tyúkfajtákból tenyésztik ki.

A brojlereket további három csoportba soroljuk:

• ipari gyors növekedési ütemű brojlerek (húshibridek)
• közepes növekedési ütemű brojlerek (pl. Bábolna Super Harco, Red Master, Farm Master, Grey Master stb.)
• lassú növekedési ütemű brojlerek (pl. Bábolna Tetra H, Shaver Farm, Shaver Farm Q, ISA Dual, Lohmann Dual stb.)

A közepes és lassú növekedési ütemű brojlereket kettőshasznú hibrideknek nevezi a köznyelv. Ezeket specifikusan alternatív és háztáji tartásra találták ki. Több idő alatt érik el a 2,5-3,0 kg-os vágósúlyt, és cserébe valamivel jobb tojástermeléssel rendelkeznek.

Általában minél lassabban nőnek, annál jobban tojnak: a közepesen fejlődők termelése 160-180 tojás/tyúk/év, míg a lassabbaké 180-250 tojás/tyúk/év. Az utóbbiakat már bio tojásfarmokon is szokták használni, ugyanis szinte csak a termelés végére érik el a 2,75 kg-os tömeget, amely után hústermékként árusítják őket.

A tojóhibridek annak ellenére, hogy ipari tojástermelésre lettek feltalálva, háztáji körülmények között is jól megélnek. Természetesen a 320-330-as éves tojástermelésükből háztáji szabadtartásban számottevően veszítenek, de a tőlük reálisan elvárható 270-290 tojás/tyúk/év teljesítményükkel messze túlszárnyalják a kettőshasznú hibridek legnagyobb részét, a különböző dísztyúkokról nem is beszélve.

A hibridek kitenyésztéséről, a hibrid fajtákról és ezek tojástermeléséről, valamint a 10 legjobban tojó dísztyúkfajtáról a következő cikkben beszélünk mélyrehatóbban:

3. Az állomány korának hatása a tojástermelésre

Öreg tyúk nem vén tyúk – tartja a mondás. De kétségtelen, hogy az idősebb hölgyek termelése kifejezetten rosszabb, mint az az első években volt. Ennek hormonális okai vannak: az első felnőttkori vedlés után a tojástermelésért felelős hormonok előállítása alább hagy, amely évről évre egyre kevesebb tojás letojását eredményezi.

Nincs kőbe vésett szabály, hogy egy kétéves tyúk mennyivel tojik kevesebbet. Általánosan 10-15%-at mondanak a szakemberek, de ez sem konkrét. Háztáji körülmények között a kotlásra való hajlam itt szintén előjön, ugyanis ez évről évre egyre inkább felerősödik, tovább csökkentve az amúgy is zuhanórepülésben lévő tojásrakási ösztönt.

Egy átlagos tanyasi baromfiudvar esetében várható számokat egy szinte százéves amerikai kutatás nagyon szépen bemutatja. A 4. táblázatban látható értékek egy fehér Wyandotte, sávozott Plymouth Rock és Rhode Island Red vegyes állomány esetében voltak megfigyelhetőek.

Év	Átlagos tojástermelés (db/tyúk)	Termelés az első évhez képest	Termelés az előző évhez képest
1	192	–	–
2	138	72%	72%
3	110	57%	80%
4	91	48%	83%
5	85	44%	93%
6	64	33%	75%

4. Kedvezőtlen évszakok és a vedlés

2011-ben néhány szlovák kutató kíváncsi volt arra, hogy egy Csehországban kitenyésztett, specifikusan háztáji tartásra kifejlesztett kettőshasznú hibrid (Moravia SSL) mekkora tojástermeléssel rendelkezik háztáji szabadtartásban. A tanulmány berendezkedése azonos volt egy háztáji tyúkudvarral (6. a források között), a tojótáp mellett a kapirgálók még konyhai maradékot is kaptak (saláta, paradicsom, kenyér stb.).

A jércék 30 hetesek voltak a tanulmány kezdetén. A kísérlet 2011 október 29. kezdődött, és 2012 december 31-én ért véget. A kapott adatokat hónapra lebontva az 5. táblázatban összegzem:

Hónap	Havi átlagos tojásszám tyúkonként (db/tyúk/hónap)	Átlagos tojástömeg havonta
’11 november	20	71 g
’11 december	19	66 g
január	20	65 g
február	15	62 g
március	20	65 g
április	20	70 g
május	21	67 g
június	17	69 g
július	18	68 g
augusztus	15	69 g
szeptember	8	71 g
október	8	71 g
november	7	70 g
december	7	70 g

Hőmérséklet

A táblázat adataiból jól látszik, hogy a kint uralkodó hőmérsékletváltozás a leginkább a tojások tömegét befolyásolta, míg a letojt tojások számát csak minimálisan. A februári hideg, valamint a májusi meleg mind azt idézte elő, hogy a tojások átlagos tömege alacsonyabb, mint a kedvezőbb áprilisi vagy novemberi időjáráskor. Ez a tyúkok változó energiafelvételével és energiahasznosításával magyarázható.

A tyúkok által naponta felvett takarmány mennyisége függ a kinti hőmérséklettől. Ha a kinti hőmérséklet túl alacsony, akkor többet fognak enni, ugyanis több energiára van szükségük a testhőjük fenntartásához. És ennek éppen az ellenkezője történik nyáron, amikor pedig kevesebbet fognak enni, mert a környezet magasabb hőmérséklete miatt kevesebb energiába kerül a testhőjüket fenntartaniuk.

Bár a tyúkok télen több takarmányt ennének meg, a tanulmányban ezt az állományra porciózták, elkerülve a tojók elhízását. A napi adag 135 g/tyúk volt télen-nyáron. És ez azt idézte elő, hogy a tyúkok a felvett energiából többet használtak a túléléshez, és kevesebb maradt a tojások előállításához, aminek következtében a tojástömeg csökkent.

A nyári hónapokban pedig kevesebb energiára van szükségük, ezért kevesebbet esznek. Ez azt okozza, hogy kevesebb fehérjét vesznek fel, amelynek következményeit már az 1. pontban láthattad: kevesebb fehérje, kisebb tojás.

A kinti hőmérsékleten szabadtartásban nemigen tudsz változtatni, ezért a megoldás kulcsa a takarmány tápanyagtartalmának igazításában van. Ezt a témát a tojásrakó tyúkok tápanyagigényét kiveséző cikkben folytatjuk:

Vedlés

Ha visszatekintünk az 5. táblázatra, júliustól kezdődően jelentősen csökken a tojástermelés. A nyári napforduló június 21.-én van, ezért ebben a periódusban a világos órák száma csökken. Ez egy hormonális változást hoz létre a tyúkokban. A tojók tojástermelése egyre inkább elkezd csökkeni, és augusztus végére ez beindít egy olyan folyamatot, amit vedlésnek nevezünk.

A vedlés során a tyúkok tojástermelése szinte teljesen leáll. Ebben az időszakban regenerálódnak. Ezt a szó legszorosabb értelmében vedd, még a tollazatukat is lecserélik egy újabbra. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a következő évben teljes erőben és egészségben újra termelni tudjanak. Ekkor nem szabad közbeszólnod, hagynod kell végbe menni zavartalanul. Ha nem így cselekszel, a tyúkok a következő év májusát már aligha fogják megélni.

A vedlés általában két-három hónapot tart. Jellemzően november végére vége szokott lenni, de mindig akad néhány tojó, amelyik decemberben, a legnagyobb cidriben dobja le magáról a textilt. Noha november végén befejeződik, a csökkenő világos órák száma miatt a téli napfordulóig a termelés már nem szokott újra beindulni.

Ha az összes tyúkod kivedlett, akkor december közepétől fokozatosan elkezdheted növelni a világos órák számát mesterséges világítással, de hetente nem több, mint fél órával!

És igen, jogos a kérdés: mi a fészkes fenét csinálj, hogy karácsonykor legyen tojásod? A válasz egyszerű: kell venned pár jércét, amelyek kedvezően március-áprilisban keltek, és szeptember körül elkezdik a tojásrakást. Ők majd csak a következő évben fognak vedleni, addig pedig szorgosan tojnak. Más megoldás sajnos nincs.

5. Rejtett problémák

Ha becsületesen takarmányozol, az állományod jó tojástermelési adottságokkal van megáldva, nem kotlik, fiatal és nem tojik, akkor annak egy további oka lehet: a stressz. Mielőtt még mérgedben kilépnél az oldalról, engedd meg, hogy ezt megmagyarázzam.

Stresszfaktornak nevezzük az összes olyan tényezőt, amely kizökkentheti a tyúkokat a megszokott, békés, harmonikus hétköznapjaikból. Ezek a stresszfaktorok pedig a következők lehetnek:

• nem fertőző okok (pl. csontsérülések, hőmérsékleti viszonyok, viselkedésbéli problémák, ragadozók)
• fertőző okok (pl. kórokozók, paraziták)

Nézzük meg őket egyenként. A hőmérsékleti okokat (hőstresszt) már fentebb nagy vonalakban megtárgyaltuk, ezért erre most nem térek ki ismét.

Nem fertőző stresszfaktorok

Csontsérülések

A tojástermelés, és ezen belül is a tojáshéj előállítása rendkívül nagy kalciumigénnyel jár. Ha a tyúkok ezt nem kapják meg a megfelelő mértékben és módon, csontritkulás jelentkezhet, főleg a termelés előrehaladott szakaszában. Ez jelentősen meggyengíti a csontozatot, amely így különösképpen érzékennyé válik az ütésekre.

Mivel szabadtartásban a tyúkok fel-le szálldogálnak mindenhonnan, ezért a mellcsont sérülése számottevően gyakori. A megfelelő kalciumpótláson túl, ezen sokat tudsz segíteni az ól berendezéseinek, pontosabban az ülőrudak kialakításának tyúkbiztossá tételével.

Ennek a filozófiáját a tyúkólos cikkben a lehető legmélyebben kielemezzük:

Viselkedésbéli problémák

A csirkék, noha a gazdájukkal képesek nagyon barátságos viszonyt kialakítani, egymás között korántsem annyira jófejek. A tyúkudvarban egy elég összetett hierarchikus rendszer uralkodik.

A ranglétrán lévő előnyös hely korlátlan porfürdőzéssel, a legjobb tojófészkekkel, az ülőrúd legmagasabb és legbiztonságosabb pontjaival valamint mértéktelen rendelkezésre álló takarmánnyal jár. Mivel ez kvázi nagyobb túlélést jelent, a kapirgálók bármit megtesznek azért, hogy a helyüket a rangsorban megőrizzék.

A hierarchia kialakításához összecsapnak egymással, és ezt követően a győztes folyamatos csipkedéssel tudatja az alattvalójával, hogy hol a helye. De egyes esetekben ez a csipkedés agresszívabb kannibalizmushoz vezet, amely már korántsem ennyire kellemes.

A kannibalizmusnak három csoportját különböztetjük meg:

• hierarchikus csipkedés (ez az, amiről az előbb beszéltem)
• tollcsipkedés
• egymás testrészeinek erős károsítása

A durvább kannibalizmusból eredő elhullások rendszerint tollcsipkedéssel kezdődnek. Tudniillik a tyúkok repülnek a vérre, mint a gyöngytyúk a takonyra, ezért elég egy megpattant tolltüsző ahhoz, hogy az egész tyúkállományodból kitörjön a latens szociopata. Szerintem azt nem kell részleteznem, ez miért okoz stresszt a megtámadott csirke számára.

Ebből fakadóan a kannibalizmus elkerüléséhez a tollcsipkedést kell kiküszöbölnöd. Ennek takarmányozási okai is lehetnek (kéntartalmú aminosavhiány, amely a takarmány nem megfelelő mennyiségű és összetételű fehérjetartalmából ered), ahogyan genetikai eredetűek is (a kretén viselkedés lehet családi adottság), de a legtöbbször egyszerűen unatkoznak, és egymás szekálásával kötik le magukat.

A csirkéket a legkönnyebben kapirgálással tudod lefoglalni. Minél hamarabb kerülnek ki a kifutóba, annál jobb. Tudományos megfigyelés, hogy a fiatalabb korban kiengedett jércék esetében a kannibalizmus jelentősen kisebb mértékben van jelen. Fontos, hogy a kifutó legyen tele búvóhelyekkel, hogy a félénkebbek is ki merjenek merészkedni az ólból.

A tyúkudvarban uralkodó hierarchiáról, az agresszív tyúkokról valamint a harcias kakasok megszelídítéséről a következő bejegyzésben merülünk el jobban:

Ragadozók

A ragadozók folyamatosan stresszelik az állományt, az általuk okozott veszteségekről nem is beszélve. Legyenek akár földi kártevők (pl. róka, patkány, nyest, nyérc, aranysakál stb.), akár légiek (pl. héja, csibéket pedig az egerészölyv vagy a karvaly is elviheti), az biztos, hogy ők nem csak a kapirgálóidat, hanem téged is jelentősen stresszelni tudnak, ha egyszer a tyúkudvarodba tévednek.

Az ellenük történő védekezés többlépcsős:

1. A tyúkól biztonságossá tétele (erről a fentebb említett tyúkólos cikkben ódákat zengek)
2. Megfelelő házőrző beszerzése
3. A kifutó biztonságossá tétele
4. A nyomaik folyamatos ellenőrzése

Egy megfelelő házőrző nem csak a rókát ijeszti el, hanem a légi ragadozók támadását is kivédheti. Az, hogy a kutyák mennyire barátságosak a tyúkokkal, az az eb temperamentuma mellett a nevelésétől is jelentősen függ. Minél több időt töltenek a tyúkokkal már fiatalabb korban, annál jobb. Az összeszokás mindenféleképpen legyen fokozatos és jól felügyelt!

A kifutó biztonságossá tételének egyik eszköze annak búvóhelyekkel történő felszerelése. A bokroktól egészen az árnyékoló hálókból kialakított pihenőhelyekig igazából bármi megfelelő. A kisebb kifutók tetejét érdemes lehálózni, ugyanis ez a ragadozók mellett a kisebb madarakat (pl. verebeket, galambokat stb.) is képes távol tartani, amely a következő pontban még hasznos lesz.

A kártevők többsége pedig nyomokat is hagy maga után. A patkány gabonát is eszik, ezért az első célpontja szinte biztosan a gabonás lesz. Jellegzetes, nagyobb méretű, fekete, hosszúkás formájú az ürüléke, amelyről könnyen felismerheted. Ha ezt észreveszed, a szóbanforgó vendégeket a megfelelő mérgekkel, élvefogó csapdákkal, vagy ha ezek hatástalanok, akkor görényes patkányirtással kötelezően el kell tűntetned, még mielőtt tovább szaporodnak. Rád is veszélyes betegségeket (pl. Salmonella, E. Coli stb.) terjeszthetnek.

A nyérc és a nyest ellen az élvefogó csapda a leghatékonyabb. A rókát vagy az aranysakált pedig ha a kutya nem űzi el, akkor a 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján egész évben vadászhatók. Lakott településen kívül ez nem hatósági jóváhagyáshoz kötött. Lakott településen belül, emberi vagy vagyoni veszélyhelyzet esetében, az intézkedés csak a helyi rendőrség engedélyével történhet, amely valószínűleg a helyi vadásztársaságon keresztül fog működni.

Fertőző stresszfaktorok

A fertőző stresszfaktorok lehetnek kórokozók vagy paraziták.

Kórokozók és megelőzésük

A kórokozók és az általuk okozott betegségek elkerüléséhez igazából a következő dolgokat teheted:

1. A megfelelő takarmányozás.
2. Normális higiénia (rendszeres óltakarítás, az etetők és itatók gyakori fertőtlenítése melegvizes mosogatószeres mosással vagy hypós vízben történő áztatással).
3. Az állomány oltása a leggyakoribb fertőzések ellen.
4. Az új állatok behozatalának elkerülése, vagy ha ez szükséges, akkor néhány hétig karanténban tartása.
5. A vadmadarak kizárása a tyúkok teljes életteréből, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az etetők és itatók elrejtése.
6. Törekedni a lehető legkevesebb embert beengedni a baromfiudvarba, vagy ha ez megtörténik, akkor a cipőcsere kötelező.

A körzeti állatorvosok azért léteznek, hogy ebben segítsenek. Ha bármilyen kérdésed van, amely az állategészségügy témáját ennél mélyebben érinti, mindenféleképpen az első utad hozzájuk vezessen!

Paraziták

A paraziták megelőzése szinte kivitelezhetetlen, ezért az esetükben az általuk okozott negatív hatások csökkentése a cél. A tyúkokat támadó élősködők kétfélék lehetnek: belsőek és külsőek. A belső paraziták a fonálférgek (A. galli, H. gallinarum), a galandférgek (Rallietenia spp.) és az egysejtű élősködők (Eimeria spp. – ezek okozzák a növendékek véres hasmenését, a kokcidiózist).

Az egysejtű Eimeria fajok egy felnőtt egyedben csak extrém esetben okoznak kárt. A bélférgek szintén, ugyanis a felnőtt állományok már valamelyest képesek védekezni ellenük. A kifejlett kapirgálókban ha felszaporodnak, csak egy kb. 10%-os tojástermelésbéli visszaesést figyelhetsz meg, illetve 1-2 grammal kisebb tojástömeget. Az Eimeria fajokat növendék korban kokcidiosztatikumos indító/nevelő táppal történő takarmányozással tudod megfékezni. A bélférgeket pedig rendszeres, szélesspektrumú hatóanyaggal végzett féreghajtással.

Amelyek viszont már képesek eltenni egy felnőtt tyúkot is láb alól, azok a tetvek. Ezek közül is a vörös madártetű atka a legveszélyesebb és a legnehezebben kiirtható. Mivel a tetűirtásnak egy egész – eszméletlenül hatástalan – népi kultusza van, amely az elmúlt időszakban eléggé elkezdett fellángolni néhány inkompetens észtosztó személy miatt, ezért a téma komplexitására tekintettel, ezt egy külön bejegyzésben tárgyaljuk:

Összegzés

Ahogyan azt a kísérleti adatokból láthattad, ezek az okok egyen-egyenként csak a tojástermelés csökkenését idézik elő. Azonban feltéve, hogy egy hízékony, idősebb tyúkállományod van, amelyet nem takarmányozol megfelelően, az aligha fog téged augusztustól decemberig ellátni tojással. Főleg, ha közben tetvesek, és egy róka vagy egy aranysakál napi szinten terrorizálja őket.

Tehát az előbb felsorolt okok együttese idézi elő azt, hogy a tyúkjaid tojástermelése gyenge. Ha több problémás dolog is ráillik a tyúktartási módszereidre, akkor csak egynek a megoldása nem fog észbontó eredményeket hozni. Sorra kell venni mindet, és az összeset kipipálni.

Törekedtem a cikket úgy megírni, hogy ne valami szürreális ideált, hanem a gyakorlatba, napi rutinodba jól beilleszthető megoldásokat nyújtson. Jómagam is szembesültem már a felsoroltak közül jó néhánnyal. De változtatva a módszereimen a leírtak alapján, a tyúkudvarom ma már nemcsak engem, hanem több családot is ellát naponta friss tojással.

Én ennyit tudtam tenni azért, hogy több tojásod legyen. A döntés innentől a tied.

Vass Dávid

Források

1. W. F. Pepper, S. J. Slinger, J. D. Summers, J. D. McConachie, The Interaction Between Dietary Calcium and Protein for Laying Hens, Poultry Science 46.2, 1967, 411-417.
2. A. Heck, O. Onagbesan, K. Tona, S. Metayer, J. Putterflam, Y. Jego, J. J. Trevidy, E. Decuypere, J. Williams, M. Picard, V. Buggeman, Effects of ad libitum feeding on performance of different strains of broiler breeders, British Poultry Science 45.5, 2004, 695-703.
3. V. Gerzilov; V. Boncheva; P. Petrov, Egg Production from Dual Purpose Hen Genotypes Reared in a Free Range System, Bulgarian Journal of Agricultural Science 24.1, 2018, 119–125.
4. C. Hrnčár, M. Gašparovič, B. Gálik, J. Bujko, Egg Traits, Fertility and Hatchability of Brahma, Cochin and Orpington Chicken Breeds, Animal Science and Biotechnologies 48.2, 2015, 137-174.
5. G. O. Hall, D. R. Marble, The Relationship Between the First Year Egg Production and the Egg Production of Later Years, Poultry Science 7.6, 1931, 194-203.
6. M. Angelovičová, D. Polačková, Assessment of Welfare and Egg Production of Laying Hens Moravia SSL in Small-Scale Breeding, Potravinarstvo 9.1, 2015, 365-374.
7. C. Bonnefous, A. Collin, L. A. Guilloteau, V. Guesdon, C. Filliat, S. Réhault-Godbert, T. Bas Rodenburg, F. A. M. Tuyttens, L. Warin, S. Steenfeldt, L. Baldinger, M. Re, R. Ponzio, A. Zuliani, P. Venezia, M. Väre, P. Parrott, K. Walley, J. K. Niemi, C. Leterrier, Welfare issues and potential solutions for laying hens in free range and organic production systems: A review based on literature and interviews, Frontiers is Veterinary Science, 2022.