Kotlós ültetés: 10 kérdés, 10 válasz

Tartalomjegyzék

A kotlós ültetés egyszerre tud adrenalinbombát és melankóliát jelenteni. Némelykor sínen megy minden, máskor olyan nehézségek elé kerülsz, amiket nehéz megoldani. A következő cikkben a leggyakrabban előforduló problémákat nézzük át, és ezekre törekszünk megoldást találni.

1. Mikor dönt egy tyúk a kotlás mellett? Mikorra ütemezzem a kotlós ültetés időpontját?

Napjainkban nagyjából százötven tyúkfajta létezik, mindegyik más-más célra lett kitenyésztve. Vannak fajták, amik kifejezetten tojástermelés céljából léteznek (ilyen az Itáliai, vagy a tojásgyári baromfik), s ezek úgy lettek kitalálva, hogy abszolút, vagy csak nagyon ritkán üljenek meg, mivel így több tojást tudnak letojni rövidebb idő alatt. 

Egy átlagos tyúk kb. harminc tojás megtojása után ül meg, minden másnap egy tojással számítva, ez két hónap. A legtöbben február végén vagy március elején kezdik el a tojásrakást, ezért a kotlási csúcsidőszak április végére, vagy május elejére várható. Ha olyan tyúkokat tartasz, amik hajlamosak a kotlásra, akkor ebben az időszakban szinte biztosan sort keríthetsz a kotlós ültetésre.

A kotlásra való genetikai hajlamot, illetve ennek a tojástermelésre gyakorolt hatását a következő cikkben részletezzük mélyrehatóbban:

KAPCSOLÓDÓ

A nagy tojáskalauz: minden, amit tudnod kell a legjobban tojó 10 tyúkfajtáról

A nagy tojáskalauz: minden, amit tudnod kell a legjobban tojó 10 tyúkfajtáról

Légy akár tapasztalt tyúkász, vagy akár kezdő tyúktartó, a számodra megfelelő tyúkok megválasztása kulcsfontosságú. Ebben a cikkben sorra vesszük a legjobban tojó 10 tyúkfajtát, illetve megtárgyaljuk a tojóhibrid problémát is. Végezetül pedig megkeressük azokat a tyúkokat, amelyek számodra a leginkább megfelelőek.

Elolvasom »
  1. stresszmentes környezet: a kakasok száma ne haladja meg a kedvező 8-9 tojó/kakas értéket;
  2. megfelelő, fehérjében gazdag (16-17% Nyf.) takarmányozás;
  3. jó egészségügyi állapot;
  4. tágas, mozgásban gazdag életvitelt megengedő, tágas baromfiudvar;
  5. jó tyúkól- és kifutó higiénia.

2. Honnan látom, ha megült az egyik tyúkom?

A kotlásnak előjelei is vannak. Ilyen a kakasokkal szembeni elutasítás, a több idő eltöltése a tojófészekben, vagy ha épp valamelyik társa megzavarja, akkor hangosan vertyog. Néha előbb kotyognak és utána maradnak a fészken.  Szeretném megjegyezni, a kotlást semmiféleképp nem szabad erőltetni. Ha a baromfid úgy érzi, meg szeretne ülni, akkor meg fog. Ezt hagyni kell a természetre. Ha mégsem kotlik, akkor szerezz be olyan helyről jércéket, ahol kotlanak a tyúkok, vagy vegyél egy keltetőt.

3. Milyen fészket készítsek kotlós ültetés során, és milyen körülményeket igényel a kotlós?

3.1. Körülmények, amiket a kotlósodnak okvetlenül meg kell teremtened!

Másodsorban, a félhomályt kedveli a legjobban, ahol nincs túl meleg. Fontos, hogy esőtől védve legyen, mert másképpen ott fogja hagyni a tojásokat. Lehetőleg legyen ragadozóktól mentes, és az sem árt, ha a tetvek nem lepik el a fészket. Kotláskor egy tyúk a bevitt energiája legnagyobb részét a megemelkedett testhőjének a fenntartására használja, ezért számára akár halálos is lehet egy atkainvázió.

3.2. Az ideális fészek

A kotlós ültetéshez megfelelő ól, és a különböző alomanyagok filozófiáját a következő cikkben folytatjuk:

KAPCSOLÓDÓ

Tyúkól házilag – 7 hatékony tipp egy ideális tyúkól megépítéshez

Tyúkól házilag – 7 hatékony tipp egy ideális tyúkól megépítéshez

A tyúkok egyszerű lények, alacsony elvárásokkal, mindemellett szükségük van néhány dologra ahhoz, hogy sokáig éljenek, és ennél is többet tojjanak. Ebben a cikkben sorra veszünk hét szempontot, amit fontosnak tartok átbeszélni a tyúkól házilag történő megépítését illetően.

Elolvasom »

A legjobb választás egy műanyag láda, vagy egy kisebb termetű tyúk esetében egy rekesz, amit ha tetű probléma áll fenn, könnyen ki tudsz mosni. A célnak megfelelnek a karton dobozok is, de ezek legyenek újak, ugyanis az előző kotlós után már lehet, hogy a tetvek beleköltöztek.  A faládákat – főként a többször használtakat – érdemes elkerülnöd, ugyanis sok repedést tartalmaznak, amikben a vörös madártetű atkák könnyen fel tudnak szaporodni.

4. Hogyan helyezzem át a kotlóst a tojófészekből az új fészekbe?

Én több módszert is kipróbáltam már, helyzettől függően alkalmaztam őket. Mindegyikben közös az, hogy este kell elvégezni, mert a kotlós fészek utáni vágya akkor a legnagyobb. Ezt az információt fontos megjegyezned, mert könnyen az előnyödre tudod fordítani.

Második lehetőségként az szolgál, hogy fogod a fészket, beviszed a tojófészek elé amiben ül a tyúk, az állatot átpakolod a tojófészekből az új fészekbe. Abban az esetben, ha a kotlós nem fut el, hanem kotyogva beteríti a csali tojásokat, átteheted a saját óljába. Ha nem, akkor pedig próbáld meg áttenni a külön óljába, a fészekbe tegyél több tojást, és sötétítsd be a helyiséget, hogy reggelre nehogy ott hagyja. Néhány nap alatt megbékél az új zajokkal, és akkor minden mehet a megszokott kerékvágás szerint.

Régen ezt teljesen másként oldották meg. A kotlóst leborították egy kosárral, az állat nem tudott leszállni a fészekről, s néhány nap alatt megbékélt a helyzettel. Természetesen minden nap letették enni és inni, majd utána visszahelyezték. Nem buzdítok erre senkit, mindenkinek szíve joga, saját erkölcse eldönteni, miként tartja az állatait.

Kiscsibék: a kotlós ültetés gyümölcsei

5. Hány tojást tehetek a kotlós alá, és ezek mennyi idősek lehetnek?

5.1. Kotlós ültetés nagy testű kotlóssal

Egy tyúkod dönthet úgy, számára nem megfelelő a tojófészek adta kényelem, ezért egy általa választott, némelykor eldugott helyen vág bele a fészekalapításba. Megfigyeléseim alapján, kotlás előtt legtöbb tizenöt – tizenhét tojást gyűjt össze.

A törpe tyúkok tojásainak a keltetése nagy testű kotlóssal elég tottó-lottó. A törpe tyúkok tojásai a törpe kotlósokra van megalkotva, ezért vékonyabb a héjuk. Előfordulhat, a nagy testű kotlós mikor ráugrik a fészekre, összetöri őket, vagy költéskor megtapossa a jelentősen kisebb méretű csibéket.

Ha mégis nagy testű kotlós mellett döntesz, noha a méret szerinti különbségek miatt akár harminc – harmincöt tojás is aláfér, tizenöt-húsznál ne tégy többet. Így mikor ráül a fészekre, könnyen tud úgy manőverezni, hogy ne lépjen rájuk, és akkor talán nem töri össze őket.

Kiscsibék: a kotlós ültetés gyümölcsei

5.2. Kotlós ültetés törpe tyúkokkal

Az, hogy összetöri vagy megtapossa a csibéket a kotlós, ebben az esetben szinte kizárható. Inkább az okoz problémát, hogy hány tojást tegyünk a kotlós alá. Tételezzük fel, megült egy japid. Az ő tojásainak tömege harminc – harmincöt gramm. Te nem szeretnél több japánt, hanem inkább a kendermagos tyúkodtól szeretnél néhány utódot, mert ő a kedvenced. A kendermagos tyúkod hatvan grammos tojásokat tojik. A két állat tojása – méretük szempontjából – teljesen eltér egymástól. Hogyan tudod kiszámolni, a kendermagostól  hányat tudsz tenni a japi alá?

Először elosztod a kendermagos tojásainak a tömegét a japántyúkodéval. Ergo hatvan osztva harminccal, az kettő. Ezután a tizenötöt (mert ennyi fér a japid alá a sajátjaiból) elosztod annyival, amennyi kijött az előbb eredménynek. Tizenöt osztva kettővel, az hét (mindig lefelé kerekíts). Ebből vonj ki egyet a méretkülönbségek miatt. Hét mínusz egy, az hat. Tehát a kendermagostól hat tojást tudsz tenni a japi kotlósod alá, mert ennyit tud kényelmesen kikölteni.

Noha kicsit ijesztőnek hat a fenti procedúra, de én ezt alkalmazom már egy jó ideje, s nekem bevált. Ezt ha van lehetőséged, gyakorold be, mert később a hasznodra tud válni.

5.3. A kotlós ültetés és a babona

Voltaképp tőled függ. Te döntesz el mindent: milyen tyúkjaid legyenek, honnan legyenek a tojások, esetleg mennyi kakasod legyen. Te eteted a tyúkokat, te döntöd el, mivel, s a higiéniai környezetet is te teremted meg. A te kontrollod alatt kell lennie mindennek. Te irányítasz. 

Felesleges dolog hagyományokra, babonákra, vagy bármi másra hagyatkoznod, esetleg ha valami nem működik, akkor azzal kifogásolni, nem páratlanul tetted a tojásokat, vagy épp holdtöltekor ültetted meg a madarat. Valószínű valahol hibáztál, rosszul döntöttél, és ezeket a hibákat, tévedéseket megtalálnod és korrigálnod kell, és ez a cikk is azért íródott, hogy ebben segítsen.

5.4. A záptojás

A termékeny tojásokban megindul az élet fejlődni, a terméketlenek pedig érlelődnek három héten keresztül, kb. 38°C-on. A friss terméketlen tojások sok gondot ilyen tekintetben nem okoznak, de régebbiekben a fehérjemolekulák már alapból elkezdtek bomlani a megültetés előtt, és a meleg hatására a bomlásuk még inkább beindul.

Ha ez megtörténik, a tojásokat mosd le lassan folyó víz mellett alaposan, ahogyan a kotlóst is csutakold le nedves kéztörlővel. A fészket dobd ki, és készíts egy újat. Ez az egész procedúra megelőzhető tojáslámpázással az 5-9. nap között. Gyakran a záptojás felületén vízcseppre emlékeztető, piszkos cseppek ülnek ki, amik előjelei lehetnek a pukkanásnak. Ha ezt észleled, a tojást azonnal vedd ki! A folyamat közben légy nagyon óvatos, mert akár a bűzbomba a kezedben is felrobbanhat.

A tojáslámpázásról részletesebben a következő cikkben beszélünk:

KAPCSOLÓDÓ

Tojás lámpázása – miért és hogyan?

Tojás lámpázása – miért és hogyan?

A tojás lámpázása gyakran vita tárgyát képezi. Azonban előfordulhat, hogy a tojások a keltetés folyamán megzápulnak, vagy törötten kerülnek a kotlós alá, amik később hatalmas problémákhoz vezethetnek. A terméketlen tojások és a befulladt tojások kiszűrhetők tojáslámpázással!

Elolvasom »

6. Mit tegyek, ha a kotlós rápiszkított a fészekre? 

Bármennyire is furcsán hangzik, ha nem a fészekben könnyített magán, annak örülni kell! Viszont az ajándék csomagot muszáj eltávolítanod, ugyanis ha elkezd bomlani, egyrészt rettentő büdös lesz, másrészt odavonzza a legyeket. Hogy könnyíts a munkádon, szórd le homokkal vagy fahamuval, ezután egy malteres kanállal szedd ki és dobd el. A kaki helyét szórd le ismét, és hagyd az ólt kiszellőzni.

A kedvenced – átlagban – három napon belül hagy neked egy ilyen csomagot. Ha mégsem, de a takarmány ugyanúgy fogy, nagy valószínűséggel a fészekben könnyített magán. Hasonló eset történik akkor is, mikor érzed a szagot, de a földön nem látsz semmit. Ekkor egy dolgot tehetsz: ki kell takarítanod a fészket és meg kell mosnod a tojásokat, esetleg még a madarat is le kell tisztítanod. A szennyezett fészekanyagot iktasd ki, még azt a részt is, amin csak egy pöttyöt látsz. 

A keltetőtojások teljeskörű fertőtlenítését ebben a bejegyzésben részletezzük:

KAPCSOLÓDÓ

Csirke keltetése keltetőgéppel: a sikeres keltetés 5 aranyszabálya

Csirke keltetése keltetőgéppel: a sikeres keltetés 5 aranyszabálya

A csirke keltetése keltetőgéppel a tyúktartás egyik szerves részévé vált napjainkban. Bármikor hozzáférhető, és lehetőséget ad egyszerre nagy tételszámban a tyúkállományt szaporítani. Ebben a cikkben részletesen átbeszélünk öt témakört, ami a tojás keltetése során fontos, viszont nem kap kellően nagy hangsúlyt.

Elolvasom »

A víz ne legyen negyven foknál melegebb, mert a fejlődő csibe elhalhat. Miután tiszták, tedd őket egy törülközőre vagy papírtörlőre megszáradni. Mikor már nem vizesek, mehetnek vissza a fészekbe. Miután ezzel végeztél, a kotlóst is ellenőrizd, ha a kakiból rá is került, a piszkos testrészeit mosd le vagy vízzel vagy nedves törlőkendővel.

7. Mi a teendő, ha a kotlósom összetöri a tojásokat a kotlós ültetés folyamán?

7.1. Hogyan forgatja a kotlós a tojásokat?

A forgatás folyamata úgy néz ki, hogy a kotlósod – csőrével – egy középen lévő tojást kihúz a fészek szélére. Ennek eredményeként a fészek peremén lévő tojások annak közepe felé gurulnak, míg a középen lévő tojás a szélére kerül. Mivel a gravitáció a fészek közepe felé vonzza a tojásokat, amikor a tyúk kigurítja a középen lévőt, a többi koccan egymással. E végett, ha egy tojás eltörik, nagy valószínűséggel a koccanáskor fog.

7.2. Mi az ok, amiért összetörhetnek a tojások a kotlós alatt? Hogyan küszöbölhetem ki ezt egy későbbi kotlós ültetés során?

Három ok lehet, aminek nyomán ez megtörténhet. Az első a szülők etetésében rejlik.

Arról, hogy hogyan érheted el a lehető legkeményebb tojáshéjat, itt olvashatsz bővebben:

KAPCSOLÓDÓ

Tojótyúk takarmány összetétele: mi is egy tyúk tápanyagigénye?

Tojótyúk takarmány összetétele: mi is egy tyúk tápanyagigénye?

A tyúkok tápanyagigénye egy olyan téma, amire tyúktartói és tenyésztői körökben rendkívül kevés figyelem hárul, pedig annál inkább fontos. Ha a takarmány megválasztásakor ezeket a mutatókat előtérbe helyezed, nagyobb gazdasági hozamot, kevesebb beteg egyedet, jobb kelési arányt, illetve hosszabb élettartamot érhetsz el a tojótyúkállományodon belül.

Elolvasom »

A második okot a túl sok tojás képezi. Egy tyúk alá maximum húsz tojás fér. Ennél többet nagyon nem érdemes tenni, mert úgyis eltörik, vagy az állat nem képes beteríteni rendesen, és akkor még kevesebb csibe lesz, mint amúgy is lenne. Inkább ültess meg egyszerre több kotlóst, esetleg szerezz be egy keltetőt.

Még okozhatja a stressz. Ha kedvenced nem kap egy nyugodt környezetet, eszméletlen kényelmetlenül fogja magát érezni. Ilyenkor túl sokat mozog a fészken, folyamatosan összekoccantja a tojásokat, sokkal nagyobb erővel.  Ezért kell egy külön ól. Ne legyenek a közelben csirkék, szélsőséges esetben kiscsibék, ugyanis a hangjuk be tudja indítani a kotlósban a nevelési ösztönt, ennek okán akár a fészket is otthagyhatja.

7.3. Mi a teendő, ha összetörtek a tojások?

Miután tiszták, tedd őket egy törülközőre vagy papírtörlőre megszáradni. Mikor már nem vizesek, mehetnek vissza a fészekbe. Miután végeztél, ellenőrizd a kedvenced is. Ha a szétfolyó tojásból rá is került, popsitörlővel szedd le róla az odaszáradt tojást, esetleg az odatapadt tojáshéjat is. A fészekből az összes tojásmaradványt (sárgájával szennyezett fészekanyagot, tojáshéjat) távolítsd el!

8. Mit tegyek, ha a kotlós eszi a tojást?

8.1. Hogyan és mivel etesd a kotlóst

A fészektől távolabb helyezz el egy edényt, ebbe naponta önts friss vizet. Egy másik edénybe, tálcába tedd a takarmányt. A keverékben növeld meg a kukorica arányát, ugyanis ennek nagy az energiatartalma. Ügyelj, mindig legyen előtte étel és víz! Ha huzamosabb ideig nincs mit ennie és innia, a tojásait elkezdi megenni, ami végképp kerülendő.

Van, aki a kotlósát áztatott kutyatáppal takarmányozza. Én ennek nem vagyok a híve, mert egy kánikulában könnyen megposhad. Ha ragaszkodsz a táphoz, akkor száraz, gyógyszermentes befejező brojlertápot használj.

A tyúktakarmányokat itt elemezzük ki:

KAPCSOLÓDÓ

Takarmány házilag: kiváltható-e házilag elkészített gabonakeverékkel a tojótáp?

Takarmány házilag: kiváltható-e házilag elkészített gabonakeverékkel a tojótáp?

A takarmány házilag történő elkészítése során számos szempontot figyelembe kell venni. Ebben a cikkben átbeszéljük a mainstream takarmányozási hibákat és a tojótáp kérdést. Végezetül pedig egy tojótápot is összeállítunk házilag.

Elolvasom »

Noha kedvenced nagy eséllyel leszáll enni, inni, és porfürdőzni, legkésőbb háromnaponta szedd le a fészekről te magad is tizenöt-húsz percre. Óvatosan tapogasd meg a begyét, ha üres, tedd le a takarmány és a víz mellé! Ez azért is hasznos, mert tudsz egy pillantást vetni a fészek tartalmára is: meg tudod nézni, hogy nem tört-e össze tojást, vagy véletlenül a fészket nem lepték el a tetvek.

8.2. Tennivalók, ha a kotlós ültetés folyamán a kotlóstyúk elkezdi megenni a tojásokat

A kotlós a leggyakrabban azért eszi meg a tojásokat, amiért az éppen nem kotló tyúkok: mert meg vannak repedve. A megrepedt tojások ugyanis képtelenek arra, hogy az egészséges élet fejlődéséhez szükséges körülményeket megteremtsék, és ezt a tyúkok is tökéletesen tudják. Viszont így nem vész kárba a rengeteg tápanyag, amit tartalmaznak, ezért a tyúkok “visszaforgatják” azt egy új tojás létrehozásához. Ha ez a probléma áll fent, akkor a törött tojásos részben (7. fejezet, eggyel fentebb) leírtak segítik megoldani a problémát.

Utóbbi legfőképp nyáron, a kánikulában okozhat fejtöréseket. Ha véleményed szerint e miatt fordult elő a probléma, viszont víz van a kotlós óljában, akkor ezt úgy oldhatod meg, hogy naponta egyszer (tizenöt-húsz percre), vagy ha kell többször (tíz percre) leveszed a fészekről, hogy egyen és igyon.

9. Mik a teendőim, ha a kotlós tetves lesz, és hogyan tudom ezt elkerülni a további kotlós ültetések folyamán?

9.1. Milyen tetvek támadhatják a kotlóst, és honnan tudom észre venni ezeket?

Többféle tetűfaj is csapolhatja a tyúkod vérét. Az egyik ilyen a barna futótetű. A barna futótetűt a legkönnyebb észre venned, ugyanis napközben is aktív. Ebbe a fajba tartoznak azok a tetvek, amik a tojásokon is futkosnak, illetve a kezedre is felmásznak, ha hozzáérsz a kotlóshoz vagy a fészekhez. Fehér petéit a fészekbe, esetleg a tyúkod kloákájának környékére helyezi. Nagyjából három-négy hetet él túl gazdatest nélkül.

A másik gyakori tetűfaj a vörös madártetű atka. Ez egy igazi túlélő, még az 50°C-os hőmérsékletet is átvészeli, és a hideget is jól tűri. Akár kilenc hónapot is kibír vérszívás nélkül, ezért nem tudod kiirtani teljes mértékben. Napközben a fészek vagy az ól repedéseiben tanyázik, és csak éjszaka jön elő táplálkozni.

Ha a kotlósod vérét vörös madártetű atka csapolja, a taraja nagyon halvány, szinte már fehér. Az orrnyílásai alatt a csőrén alvadt vér figyelhető meg, ami azért jelentkezik, mert a vérszívók a tyúkok orrába is bemásznak, és felsértik az ottani vékony hajszálereket, ami orrvérzést idéz elő. Szélsőséges esetekben, a heves vérszívások közepette a tyúk hasi tájékán is felsérthetik a bőrt, ezért a tojások héján vércseppek is megfigyelhetők.

9.2. Hogyan szüntessem meg a tetű problémát kotlós ültetés során?

Tojótyúkok esetében nem alkalmazható, ugyanis nem rendelkezik elég kutatási háttérrel a tojásban visszamaradó hatóanyag mennyiségét illetően. De a kotlósod legalább még egy hónapig nem fog tojást rakni, és levágni sem tudod, amíg tart a kotlás, e végett biztonságosan alkalmazhatod.

Ami után a tyúkot lekezelted, mindenféleképp új fészket kell készítened! Ez azért fontos, mert ahogyan azt már tárgyaltuk, a tetvek akár a fészekben is lepetézhettek. A régi fészket égesd el, ugyanis a tetvek képesek nagy távolságokat megtenni, ezért akár visszamászhatnak a tyúkudvarodba, további problémákat okozva. Mivel a tetvek a tojásokra is felmásznak, érdemes langyos vízzel megöblítened őket, így biztosan nem hurcolsz be tetveket az új fészekbe.

Ha van lehetőséged rá, és a kotlósodat át tudod tenni egy új ólba néhány napra, akkor az ólt is kezeld le tetű elleni szerrel (törekedj ne cipermetrin-alapú készítményt használni, mert arra a tetvek kb. 40%-a mára immunissá vált). Az ólt kétszer kell leszórni: egyszer nappal, hogy a barna futótetűt kiirtsd, és egyszer napnyugtakor, hogy a repedésekből előbújó vörös madártetű atkák nagy részétől is megszabadulj.

Mivel a tetűirtók többsége szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú (a készítményben szuszpendálva van), ezért mikor a permetlé elpárolog az ól faláról, kikristályosodhat rajta, ezért elkerülve, hogy a tyúkok szervezetébe jusson, az ólt célszerű kimeszelni néhány órával az utolsó permetezés után.

A tetűirtásról részletesen ebben a bejegyzésben beszélünk:

KAPCSOLÓDÓ

Hadászati tippek a tyúktetű ellen

Hadászati tippek a tyúktetű ellen

A tyúktetű elleni harc egyre nehezebbé válik. A gyakran használt tetű elleni szerekre gyorsan rezisztenssé tud válni, ami megnehezíti a kiirtását. Ebben a cikkben erre keresünk megoldást a tudományos irodalom és megannyi tenyésztői vélemény és a tizenöt évnyi tyúktartás során felhalmozott saját tapasztalat felhasználásával.

Elolvasom »

9.3. Hogyan kerüljem el a későbbi tetű problémákat?

Arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy a tetvekkel szembeni harc szélmalomharc, teljes mértékben nem tudod kiirtani őket. Született túlélők, és akármennyire is törekszel kiirtani őket, az összes élősködőt lehetetlen. E miatt minden egyes kotlós ültetés előtt a megelőző intézkedéseket végre kell hajtanod, mert másképp egy szempillantás alatt nagy slamasztikában találhatod magad.

Kiscsibék: a kotlós ültetés gyümölcsei

10. Mik a teendőim, amikor kelnek a kiscsibék?

10.1. Mik az általános tenni valóim a kotlós ültetés végén?

Általánosságban, annyi teendőd van, hogy a kotlós számára a lehető legnyugodtabb közeget teremted meg. Semmiféleképp nem teszed olyan helyre, ahol kiscsibék sipogását hallja, mert nagyon nyugtalanná válik, ami akár ahhoz vezethet, hogy a kikelt, vagy kelőfélben lévő csibéket megtapossa.

Általában a kelés egy-másfél napon belül lezajlik, de ha nem, akkor itt kivételt lehet tenni, és lehet a fészekbe takarmányt és vizet tenni, de csakis ekkor!

Költéskor előfordul, hogy rápiszkít a fészekre, általában az egyik sarkába, ha a kotlós ültetés folyamán nem volt rá jellemző. Ebben az esetben elégséges egy zacskót a kezedre húznod, és úgy kiszedned a szeretet csomagot, illetve a szennyezett fészekanyagot. Ha a tojásokra rákerül, semmiféleképpen ne mosd le, hanem egy száraz papírtörlővel szedd le, amit le tudsz.

Ezt az időszakot használd fel arra, hogy előkészíted a körülményeket a kiscsibék számára: vegyél tápot, etetőket, itatókat, ha ruhát szeretnél alájuk tenni, keress elő pár rosszabb darabot, stb. Ha a tyúkot lekezelted a megültetéskor ivermectinnel, akkor kezeld le most is, hogy ha időközben a túlélő vérszívók elszaporodtak, a kiscsibék védve legyenek.

10.2. Mit tegyek, ha a kotlós megtaposott egy csibét vagy egy tojást?

A kotlós alá tett tojások száma most szintén egy szemponttá válik, ugyanis ha túl sok a tojás, a kotlós nagyon nehezen tud úgy manőverezni, hogy ne lépjen rá az alatta folyamatosan mozgó kiscsibékre, vagy egy kiütött tojásra. A már kikelt kiscsibék megmenekíthetőek ettől, ha a teljesen felszáradtakat elveszed a kotlóstól, és infra alá teszed őket addig, amíg az összes ki nem kelt. Nem kell félni, amikor egy-két nap múlva ismét találkoznak, a kotlós megismeri őket a hangjukról.

Ha erre nincs lehetőség, akkor akár egy pezsgős pohárba is beteheted a tojást. Bepermetezed harmat-szerűen vízzel, hogy a hártya ne száradjon rá, majd a poharat félig bedugod a kotlós alá. Ezzel elkerülöd, hogy ismét rálépjen, melegedni is tud, és a permetezéssel a pára is egy kicsit megnő, így nem szárad rá a hártya a csibére.

10.3. Mit tegyek, ha a kotlós elutasító a kikelt csibékkel?

Természetesen vannak esetek, amikor a kotlós valami oknál fogva elutasító a csibékkel szemben akár keléskor, vagy azt követően. Mivel az éppen kelő csibéket egy idegen kotlós nem mindig fogad be, ezért ilyenkor a legjárhatóbb út az, ha keltetőbe teszed a tojásokat, és a csibéket te magad neveled fel. Ha neked nincs keltetőd, érdemes körbe telefonálnod az ismerősök között, vagy beugrani egy áruházba megvenni a legolcsóbb Cleo gépet (kb. 20.000 forint), ugyanis a célnak jelen esetben az is tökéletesen megfelel.

Kiscsibék: a kotlós ültetés gyümölcsei

Összegzés

  • Egy jó kotlós aranyat ér – tartja a mondás. Tizenöt-húsz friss, fias tojással és egy jó kotlóssal jó eredményeket tudsz elérni.
  • A kotlósoknak fontos a nyugodt környezet, a jó higiénia és a gondoskodás. Ha ezek mind megvannak, a siker garantált.
  • Vannak olyan problémák, amelyek a kotlós természetéből adódnak – ha ezeket tapasztalod, akkor érdemes a szóbanforgó madarat többet nem megültetni.

Források

  1. Báldy Bálint: A baromfi tenyésztése, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1956.
  2. Beate és Leopod Peitz: Cresterea gainilor, M.A.S.T., 2004.
  3. utajovobe.eu
  4. beseegyesulet.hu
  5. kisallattenyesztes.hu
  6. arcanum.com
  7. thesilverfoxfarm.com
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Legjobbra értékelt
Inline Feedbacks
View all comments

Ezeket se hagyd ki!