Az, hogy milyen takarmányt helyezel a tyúkjaid elé, nagyban befolyásolja a szárnyasaid egészségét, a fészekbe lerakott tojások számát és tápanyagtartalmát. Légy akár háztáji tyúkász, kistermelő vagy dísztyúktenyésztő, a takarmányozás egy olyan téma, amellyel alapszinten mindenféleképpen tisztában kell lenned. Ez az egész egy elég nagy kaland, és első ránézésre kellőképpen összetettnek tűnhet. De a bejegyzés végére bízom benne, hogy több válasszal távozol, mint kérdéssel.

Ebben a cikkben a takarmány-alapanyagok témakörét fogjuk kivesézni. Szóba kerülnek triviális és kevésbé ismert hozzávalók egyaránt. Mindemellett tárgyalni fogjuk azokat a tényezőket is, amelyek miatt egyes alapanyagok csak korlátozottan etethetők. Végezetül pedig kivesézzük a konyhai maradékok takarmányozását is, illetve megnézzük, melyek azok a növények, amelyeket tilos ültetned a kertedbe, ha tyúkokat is szeretnél. Kéziféket leengedni, öveket becsatolni, indulunk!

A cikkben szereplő információk tájékoztató jellegűek. Teljesértékű tanácsadásért fordulj szakemberhez!

Gabonák

A növényi eredetű takarmány-alapanyagokat két csoportba soroljuk: energiahordozók és fehérjehordozók. Ezek a tankönyvi megnevezések kiválóan sugallják azt, hogy mely csoportnak mi az erőssége és szerepe. Az energiahordozók jellemzően magas kalóriatartalommal bírnak, de alacsony a fehérjetartalmuk. Cserébe a fehérjehordozókban sok a fehérje, viszont a bennük lévő, tyúkok által jól hasznosítható energiamennyiség már jelentősen alacsonyabb.

A gabonákat az energiahordozók közé kell sorolni, ugyanis 2900-3400 kcal/kg kalóriatartalommal bírnak. Viszont a fehérjetartalmuk 8-12% közötti, amely korántsem képes a tyúkok napi 19,5 grammos igényét kielégíteni. És a gabonák ezen hiányosságát tökéletesen kiegészítik a magas tápértékű fehérjehordozók, így egy teljesértékű takarmány kellő mennyiségben tartalmazza mindkettőt.

A tyúkok számára ideális takarmányok összetétele, illetve a mainstream takarmányozási módszerekkel kapcsolatos szakmai kivetnivalók egy akkora témát fednek le, hogy érdemesnek láttam ezt egy külön cikkben tárgyalni. Ezt itt olvashatod el, ha felkeltette az érdeklődésed:

Most erről csak annyit, hogy a legtöbb tyúktakarmány kukorica-szója alapú. A kukorica adja az energiát, az extrahált szójadara pedig a fehérjét. A kukorica analógjaiként a gabonák (búza, tritikále, árpa, zab), illetve az olajos magvak (full-fat fekete napraforgó, ritkábban lenmag vagy repce) szolgálnak, ahogyan a szójadara mellett a napraforgódara, a repcedara, a kukoricaglutén, a szeszélesztő és a DDGS szokott fehérjeforrásként szerepelni. A hozzáadásuknak az a célja, hogy a kukorica-szója alapú takarmány hiányosságait kiküszöböljék.

Arabinoxilánok és beta-glükánok

A gabonák magas kalóriatartalma a jó szénhidráttartalmuknak köszönhető. Ezek közül a leggyorsabban és a legjobban a keményítő hasznosul. A legmagasabb keményítőtartalommal a kukorica rendelkezik, amelyet a cirok követ, majd búza és a tritikále, végezetül pedig az árpa és a zab zárja a sort.

A keményítőn kívül a többi összetett szénhidrát (úgynevezett poliszacharid) szinte semennyire sem képes hasznosulni. Ezeket nem-keményítő-szénhidrátnak (NSP-nek: non-starch-polysaccharide) nevezzük. Vízben történő oldékonyságuk alapján további két csoportba soroljuk őket: vízben oldódó és vízben nem oldódó NSP-k.

A vízben nem oldódó NSP-k a gabonák nyersrosttartalmát adják. Ha az arányuk nem haladja meg a takarmány tömegének az 5%-át, akkor nem okoznak gondot. Amire viszont már oda kell figyelned, az a rost szerkezete. Ha ez ligninben gazdag, akkor az leterheli a tyúkok emésztését, és egy bizonyos szint fölött híg ürüléket okoz.

A vízben oldódó NSP-ből kettő figyelhető meg nagyobb mennyiségben a gabonákban: az arabinoxilánok és a beta-glükánok. Ezekre is oda kell figyelned. Mivel a tyúk nem tudja őket megemészteni, ezért szinte változatlanul a béltartalomban maradnak. Viszont vízben oldódnak, ezért megkötik a bélnedvből a vizet, ami szintén hígabb ürüléket eredményez. Ami pedig nedvesebb alomhoz, és így talpfekélyhez vezethet.

Az 1. táblázatban összegzem, hogy mely gabonának mekkora az arabinoxilán, illetve beta-glükán tartalma.

Gabona	Vízben oldódó arabinoxilán (g/kg)	Vízben oldódó beta-glükán (g/kg)
kukorica	8	–
búza	14	–
tritikále	14	–
rozs	29	–
árpa	9	24
zab	9	27

A táblázatból jól látható, az összes gabona mintegy kétszeresét, háromszorosát vagy akár négyszeresét tartalmazza a kukorica NSP-tartalmának. Éppen ezért, rájuk komoly takarmányozási korlátok vonatkoznak. A rozs arabinoxilán-tartalma pedig akkora, hogy tyúkok takarmányozására nem ajánlott.

A kukorica

Ha gabonáról van szó, az egyik legolcsóbb takarmány, amit beszerezhetsz, az a kukorica. A fehérjetartalma 8% körüli. Szegény esszenciális aminosavakban (leginkább lizinben és metioninban), ezért egymagában képtelen fedezni a tyúkok napi aminosavigényét. Szénhidrátja bőséges, ami főleg keményítőből tevődik össze, ezért könnyen emészthető, jól hasznosuló energiaforrás.

A gabonamagvak közül az olajtartalma az egyik legnagyobb (4%). Bővelkedik telítetlen zsírsavban, ami elősegíti a tyúkjaid immunműködését. Ízanyagokban gazdag, emiatt a tyúkok előszeretettel fogyasztják. A magas xantofill-tartalma okán intenzív sárga tónusúra színezi a kapirgálóid bőrét és a tojássárgáját, javítva azok esztétikai értékét.

Az egészséges, penészmentes kukorica nagy mennyiségben semmilyen káros anyagot sem foglal magába, emiatt korlátlanul keverheted a szárnyasaid eledelébe. Ahogyan már említésre került, bővelkedik keményítőben, így a takarmány energiatartalmát jól szabályozhatod vele.

A cirok

A cirok tápértéke 95-96%-ban megegyezik a kukoricáéval, viszont 1-2%-kal nagyobb a benne lévő fehérje aránya. Két szempontból is előnytelenebb. Egyrészt kevés benne a xantofill, emiatt nem színezi meg kellőképp a tojássárgáját, a zsírt és a bőrt. Így ha a kukorica egy részét cirokkal szeretnéd kiváltani, a tojássárgája és a csirkéid bőre halványabb tónusú lesz.

Másrészt a régebbi változatok gazdagok csersavban (tanninban), és általában a sötétebb változatokban több van. A tannin képes a fehérjékhez kötődni, lerontva azok emészthetőségét. Ha a takarmány 1%-os csersavtartalommal rendelkezik, az képes 6%-kal csökkenteni az eledel nyersfehérjetartalmának a hasznosulását, míg akár 11%-ban leronthatja az összes tápanyag felszívódását.

Mára az EU erősen szabályozza a cirokhibridek jóváhagyását, és csak azok kapnak engedélyt, amelyekben tannin nem haladja meg az 1%-ot. A csersavmentes cirokmagot növendékek takarmányába 20%-ban, míg a tojótyúkok takarmányába akár 50%-ban is keverheted. A csersavban bővelkedő fajták takarmányozását mindenféleképpen kerüld el! Ránézésre nem tudod megmondani, melyikkel van dolgod, ebből fakadóan előzetesen mindenféleképpen egyeztess a termelővel!

A búza

A vaskos szénhidráttal bíró gabonamagvak közül a búza rendelkezik az egyik legnagyobb nyersfehérjetartalommal (10-14%, a tavaszi búzának nagyobb, mint az őszinek). Azonban ez metioninban és lizinben is szegény, így összetétele korántsem elégséges. Nyerszsírban szegény, de a szénhidrátja elégséges, ezért közepesen jó energiaforrás. Ha a kukorica egy kisebb részét búzával kiváltod, többek között javíthatsz a takarmány nemlimitáló esszenciális aminosavtartalmán.

A búzát azért érdemes még a tyúkjaid takarmányába keverned, mert szemesen serkenti a zúza és a hasnyálmirigy működését, ezáltal a tojótyúkjaid emésztése hatékonyabbá válik. A másik járható opció, ha nagy rostélylyukon darálod meg, így kvázi csak összeroppantod. Természetesen a megfelelő mennyiségű gritt hozzáadása mindkét esetben kötelező.

A búzában található szénhidrátok legnagyobb részét a keményítő teszi ki, azonban a visszamaradó mennyiséget a vízben oldódó arabinoxilánok alkotják. Növendékek takarmányába 15-20%-ban, míg felnőtt állományok takarmányába akár 25%-ban is etethető. Ennél magasabb bekeveréshez már (xilanáz) enzim hozzáadása is szükséges, amely lebontja az arabinoxilánt.

A tritikále

A búza és a rozs keresztezéséből létrehozták a tritikálét. A hektáronkénti termelésátlaga kedvező, megközelíti a rozsét, a tápanyagtartalma pedig nagyjából megegyezik a búzáéval. Nyersfehérjetartalma a búzáénál enyhén alacsonyabb, viszont metioninban egy leheletnyit gazdagabb.

Ha a kukoricának egy részét helyettesíted tritikáléval, a tojáshozamban nem tapasztalhatsz jelentős változást. Valamelyest csökkenhet a tojások tömege, főleg 20% fölötti adagoláskor. Ez feltehetőleg azért történik, mert valamivel alacsonyabb az energiatartalma, mint a búzának.

Búza helyett alkalmazva, a magasabb vitamintartalma miatt elősegíti a tenyészmadarak nemi aktivitását. Szintén sok benne az arabinoxilán, emiatt legfeljebb 15-20%-ban etetheted. Fontos megjegyeznem, ha a tyúkjaidnak búzával keverve szeretnéd adni, a két gabona adagolása összesen nem haladhatja meg a 25%-ot!

Az árpa

Az árpa fehérjetartalma 10% körüli. A pelyvás magban lévő rost aránya kétszerese a kukoricáénak, és fehérjéje lizinben gazdagabb. Zsírokban szegény, de az E-vitamin tartalma a legnagyobb a gabonák közül, akár 35 mg/kg is lehet.

De az árpa több antinutritív komponenst tartalmaz, mint a búza, ezért növendékek esetében mindenféleképpen kerüld el! A magas beta-glükán tartalma mellett a régebbi típusok fitinsavban is bővelkednek. A fitinsav a foszfáthoz kötődik, ami így emészthetetlenné válik a tyúkok számára. A növényekben lévő foszfor 60-80%-a amúgy is fitát formában van, ezért ezt érdemes nem megfejelni továbbival, ha nem feltétlenül szükséges.

Az árpa az egyik legalacsonyabb keményítőtartalmú gabona, ezért a fő ok, amiért keverni szoktuk, az a rost- és a vitamintartalma. Idősebb tyúkállományok takarmányába legfeljebb 10-15%-ban használd fel. Búzával együtt adva, a kettő együttes aránya nem haladhatja meg a 25%-ot!

A zab

A zab egy előnyös takarmány-alapanyag. A nyersfehérjetartalma alacsonyabb, mint a búzáé, viszont a fehérjéje jobb minőségű, gazdagabb metioninban és lizinben. Nyerszsírban gazdagabb, mint a kukorica, és ebben több a hasznos zsírsav. Bővelkedik E-vitaminban és B-vitaminokban, ennek okán az immunműködést is elősegíti. Nyákja egy védő réteget képez a tyúkjaid bélcsatornáján, védve a kórokozóktól, és lassítva a mikotoxinok felszívódását.

Azonban a nem hántolt zabnak magas a rosttartalma (a héj mintegy 30-40%-át kiteszi a mag teljes tömegének, így a rosttartalma 12% körüli), ami sok ligninnel bír. Ezen felül, nagy mennyiségű beta-glükánnal is rendelkezik, e végett maximum 10%-ban keverheted.

Olajos magvak

Az olajos magvak szintén energiahordozók. Magas, 20-40%-os zsírtartalmukkal jelentősen növelni tudják a takarmány kalóriatartalmát. Jellemzően közepes fehérjetartalommal rendelkeznek, de magas zsírtartalmuk miatt legfeljebb 10%-ban takarmányozhatóak, így számottevően nem javítanak a takarmány nyersfehérjetartalmán. Az, hogy egy kukorica alapú takarmány mellett miért van rájuk szükség, azt a tyúkok tápanyagigényéről szóló cikkben részletesen megtárgyaljuk:

A napraforgómag

A legnagyobb olajtartalmú termény, amelyet a tojótyúkjaidnak kényelmesen adhatsz, az a napraforgó. Kétféle létezik: a magasabb fehérje-, alacsonyabb rost- és magasabb olajtartalmú fekete napraforgó, illetve az alacsonyabb fehérje-, alacsonyabb zsír- de nagyobb rosttartalmú csíkos napraforgó.

Keményítőtartalma a nullához közelít, a magas hasznosítható kalóriatartalma szinte kizárólag olajtartalmából ered. Vedléskor elősegíti a tollképződést a jó metionin szintje miatt, és a tollak ragyogni fognak az optimális zsírtartalom okán.

A fekete olajnapraforgó sokkal elterjedtebb, mint a csíkos. Tojótyúkok takarmányába 5-8%-ban, míg hizlalótápokban 9-10%-ban érdemes keverned. E fölött túlzottan megnő a takarmány nyerszsírtartalma, ami emésztési gondokhoz vezethet.

A repce

A full-fat repcemag a napraforgónál valamivel magasabb fehérjetartalmú és alacsonyabb rosttartalmú takarmány-alapanyag. A régebbi változatok erukasavban, glükozinolátokban, szinapinban, tanninban és fitinsavban gazdagok.

Az erukasav egy egyszeresen telítetlen zsírsav, amelyet a szívizomsejtek nem tudnak hasznosítani, így elzsírosodnak majd elhalnak.

A glükozinolátok önmagukban nem károsak, de a mag sérülésekor (pl. rágás, őrlés) néhány a magban fellelhető enzim hatására elkezdenek bomlani, és ezek a bomlástermékek már veszélyesek (pl. a tiocianátok pajzsmirigy alulműködést okoznak, amely hatással van a növekedési sebességre és a tojástermelésre; a többi pedig keserű ízű, csökkentve a takarmányfelvételt).

A szinapint a tyúkok bélflórája képes lebontani, és az egyik bomlástermék a trimetil-amin (TMA). A TMA vízoldékony, ezért akár a tojásba is bejuthat. Vegytiszta formában borzalmasan bűzös vegyület, a tojásba kerülve pedig halszagúvá és ízűvé teszi azt. A Rhode Island Red-ből nemesített tojóhibridek közül nem mindegyik képes a TMA-t lebontani, így az esetükben előfordulhat ez a jelenség. Fehér tojást tojókra nem jellemző. Részletesebben a tojóhibrid kérdést a következő cikkben vesézzük:

Mára már kitenyésztettek duplanullás (00) és triplanullás (000) változatokat is. A duplanullások (pl. Canola: Canadian Oil, Low Acid – Kanadai Olaj, Alacsony Sav) erukasavat és glükozinolátokat már számottevő mértékben nem tartalmaznak, a triplanullások pedig tannint sem. Olyannyira, hogy pl. a kanolaolaj már emberi fogyasztásra is alkalmas.

A régebbi repcefajták a kiemelkedően magas antinutritív komponens tartalmuk miatt baromfi takarmányozásra nem alkalmasak. A duplanullás full-fat repcét inkább megdarálva takarmányozd, jobb hasznosulást érhetsz el vele. Mindenféleképpen olyan premixet vagy koncentrátumot válassz, amely fitáz enzimet is tartalmaz, hogy a fitinsav jelentősen ne csökkentse a foszfor hasznosulását. Az őrölt triplanullás repcét a napraforgómag helyettesítőjeként 5-8%-ban ajánlott a takarmányokba keverned.

A lenmag

A magas zsírtartalmú magok közül a lenmag rendelkezik a legjobb esszenciális zsírsav-profillal, ugyanis a zsír legnagyobb része linolénsav. A lenmaggal takarmányozott tyúkok tojásában az omega-3 zsírsavak mennyisége hat-nyolcszorosára növekedik.

A lenmag 5-6%-ban olyan vízben duzzadó nyálkaanyagokat tartalmaz, amik beborítják a bélnyálkahártyát, és megvédik a bélgyulladással szemben. Ezen felül, a magas omega-3 zsírsav (linolénsav) tartalma miatt a kokcidiózissal szemben is véd.

Azonban a hosszan tartó lenmaggal történő takarmányozás hatására májvérzés alakulhat ki, ami feltehetőleg a különleges zsírsav-összetételének tulajdonítható. Mindezeket figyelembe véve, a lenmag legfeljebb 10%-ban takarmányozható, és csak szezonálisan.

Hüvelyesek

A hüvelyesek jellemzően magasabb fehérjetartalommal és rendkívül alacsony jól hasznosuló szénhidráttartalommal rendelkeznek. A fehérjéjük lizinben gazdagabb, míg kéntartalmú aminosavakban szegényebb, ezért egymagukban képtelenek teljesértékű fehérjeforrásként működni.

Mindenféleképpen szükséges vagy állati eredetű fehérjével, vagy egyéb kéntartalmú aminosavakban bővelkedő fehérjehordozóval együtt takarmányoznod őket. Ha ez nem lehetséges, akkor olyan tojótyúkok számára kifejlesztett premixet kell választanod, amely legalább 0,12%-ban feljavítja a takarmány metionintartalmát.

Az evolúció elég különös védelmi mechanizmusokat alakított ki a növényekben. A gabonák és az olajos magvak (pl. cirok, repcemag) a sötétebb vörösesbarna színükre úgy tettek szert, hogy elkezdtek tannint termelni. A csersav rendkívül kellemetlen emésztési élményt adott a ragadozóiknak, így összekötve a színt a kellemetlen élménnyel, elkerülték a dézsmálást legközelebb.

A hüvelyesek közül is vannak néhányan, amelyek termelnek csersavat, de a rájuk leginkább jellemző antinutritív komponensek a proteáz inhibitorok. Ezek olyan molekulák, amelyek azoknak az enzimeknek a működését gátolják, amelyek a fehérjeemésztést végzik. Leromlik az aminosavak hasznosulása, mindemellett az emésztés sem megy végbe gördülékenyen, így voilá, sok növényevő az első próbálkozás után elkerüli őket.

A proteáz inhibitorok hőkezeléssel elbonthatók. A leggyakoribb hőkezelési eljárások a tósztolás és az extrudálás, amely magas hőmérsékleten és nyomáson történik. Az időtartama jól meghatározott, ugyanis egy adott pont után lerontja az emészthető fehérjetartalmat a fehérjék térszerkezetének megváltozása révén.

A takarmányborsó

A takarmányborsó a leggyakrabban a galamboknak szánt takarmánykeverékekben jelenik meg. Tyúktakarmányok összeállításakor érdemes erősen átgondolnod a felhasználását, ugyanis egy kukorica-szója alapú táp esetében nagyon lerontja az esszenciális aminosavak lizinhez viszonyított arányát. Ez azért történik, mert fehérjéje lizinben rendkívül gazdag, de kéntartalmú aminosavakban az egyik leggyengébb, ahogyan treoninban és triptofánban sem bővelkedik.

A borsót takarmányozáskor nem szokták sem extrudálni, sem pedig tósztolni, ezért a gyér aminosavösszetételű fehérjéje még kevésbé hasznosul. És a rossz emészthetőségét még inkább növeli a nagy mennyiségben jelenlévő, ligninben gazdag rostja. Ha mindez még nem lenne elég, a borsó több fronton is védekezik a ragadozóival szemben, ugyanis az előbb említett proteáz inhibitorok mellett csersavat is bőven termel. Ez különösképpen a tarkavirágú fajtákra igaz, a fehérvirágúakra kevésbé.

Summa summarum, csak akkor ajánlom a borsót felhasználni a kapirgálóid eledelébe, ha esetleg szójamentes takarmányt szeretnél összeállítani, vagy olyat, amely melléktermékektől mentes. Ekkor 10%-ban célszerű alkalmazni, és csak idősebb szárnyasok esetében. Máskülönben érdemesebb inkább 2-3%-kal több extrahált szójadarát vagy koncentrátumot bekeverni, mert kedvezőbb lesz a kapott táp aminosavtartalmának összetétele.

Full-fat szójabab

A szója mára meghódította a világot, és a kukorica után a globális mezőgazdaság második legmeghatározóbb takarmány-alapanyaga lett. A hüvelyesekre jellemzően relatíve magas fehérjetartalommal rendelkezik, amely kiegészül egy vaskos, 17-20%-os zsírtartalommal. A szójafehérje gazdag lizinben, treoninban és triptofánban, de a kéntartalmú aminosavak aránya továbbra sem kielégítő.

Az összes alapanyag közül talán a szója rendelkezik a legtöbb antinutritív anyaggal. A proteáz inhibitorok mellett gazdag fitinsavban, lektinekben, oligoszacharidokban, szaponinokban, goitrogénekben és fitoösztrogénekben.

A lektinek olyan, a hüvelyesekre jellemző fehérjék, amelyek a bélhámsejtekhez képesek kötődni, és károsítani azokat. A bélhám szerepe a tápanyagok eljuttatása a tápcsatornából a vérbe, ezért ezeknek az erős károsodása a tápanyagok felszívódásának csökkenését idézi elő.

Szerencsére a lektinek hőlabilis (hőre bomló) komponensek, ezért hőkezelés hatására eltűnnek a babszemekből. Viszont az oligoszacharidok, a szaponinok, goitrogének és a fitoösztrogének már hőstabilis molekulák. Ez azt jelenti, hogy a hőkezelés után is kellően nagy számban maradnak jelen.

Az oligoszacharidok közepes méretű molekulák, amelyeket a nagyobb molekulaláncú NSP-khez hasonlóan a csirkék nem képesek megemészteni. A vastagbélbe eljutva, a bélbaktériumok elkezdik őket lebontani, amely gáztermeléssel jár. Ez ahhoz vezet, hogy a bélben megnő az ozmotikus nyomás, amely a nedvességet a béltartalomba kényszeríti. Ez az NSP-khez hasonlóan vizenyős ürüléket eredményez.

A szaponinok kesernyés ízű vegyületek, amelyeknek jelenléte számottevően képes lerontani a tyúkok takarmányfelvételét. Detergens mivoltuk miatt a bélnyárkahártyát irritálhatják, ami csökkent tápanyagfelszívódást okozhat. És szintén az emulzifikáló hatásuk miatt az epesavak hatékonyságát is visszaszoríthatják, ami negatív hatással van a zsírok emésztésére.

A goitrogének olyan komponensek, amelyek a pajzsmirigy működését képesek megzavarni, csökkent növekedést és tojástermelést okozva. A növények által termelt fitoösztrogének (izofalvonok) az állati (és emberi) ösztrogénhez hasonló szerkezettel bírnak, ezért a szervezetbe jutva bekapcsolódhatnak az ösztrogén helyett a hormonreceptorokba. Ennek ellenére, gyakorlati adat nincs arra, hogy hátráltatná a tenyészállatok szaporodóképességét.

A full-fat szójababot általában a takarmány zsírtartalmának biztosítására szokták alkalmazni az extrahált szójadarával vegyítve. A jelenlegi kutatások alapján, tojótyúkok takarmányába 18%-ban ajánlott felhasználni, ugyanis ekkor érték el a legnagyobb tojáshozamot és tömeget. Hizlaló tápokban 22%-ig szokták keverni. A szójatermékek együttes takarmányozási határa 33%, amely proteáz enzimmel javítható 36%-ra.

Állati eredetű takarmány alapanyagok

A tyúkok számára az állati eredetű fehérje legalább annyira fontos, mint a növényi. Biológiai szempontból egy ideális összetételű takarmány fehérjetartalmának a felét állati eredetű fehérjék adják. Ez egy kiegyensúlyozott aminosav-összetételt teremt, amely a tollazatminőségtől a tojástermelésen át a növekedési ütemig, mindenre pozitív hatással van. Viszont korántsem ez a tendencia figyelhető meg. Ennek anyagi és történelmi okai is vannak.

Ha az ember elolvas egy 1950-es évekbeli, illetve egy 2010-es takarmányozástani tankönyvet, a kettő szinte összehasonlíthatatlan egymással. Közel 70-80 évvel ezelőtt még bevett szokás volt a halliszt, a húsliszt, a csontliszt, a vérliszt és a tolliszt tyúkokkal történő etetése. Az újabb könyvekben a halliszt némelykor megemlítésre kerül, de a többibe legfeljebb véletlenül fut bele az ember. Az ajánlott magasabb fehérjetartalmú fehérjehordozók mind növényi alapú ipari melléktermékek.

Az állati eredetű fehérjeforrásokat néhány kivétellel 1994-ben elkezdték betiltani az Európai Unióban. Akkor még bevett szokás volt a kannibalizmus (fajtán belüli újrahasznosítás marketing nyelven), azaz egy adott állatból előállított ipari termék visszatakarmányozása ugyanazoknak az állatoknak (pl. a húsliszt marháknak, a csirke vérliszt vagy tolliszt a csirkéknek stb.).

És ez előbb-utóbb előidézte azt, hogy egyes betegségek elkezdtek robbanásszerűen terjedni az Unió állatállományaiban. Egyik volt a kergemarhakór az 1990-es években, amely az emberekre is átterjedt, számos emberéletet követelve.

Ennek következtében, szakértői javaslatra már 1994-ben betiltották a kannibalizmust, 2001-ben pedig az összes szárazföldi állatból készült ipari melléktermék takarmányozását is, az átszennyezés elkerülése végett. A tej, tojás és hal eredetű alapanyagok maradtak csak legálisak, és kizárólag monogasztrikus állatoknak, a kérődzőknek nem. Ezek közül pedig az egyedüli, amely néha a takarmányokban megtalálható még most is, az a halliszt.

Ez egészen 2021-ig így is maradt, amikor a kergemarhakór végleges eltűnésével enyhültek a szabályozások. A kannibalizmus továbbra is tilos, de már lehet akár lisztkukac fehérjét is adni a szárnyasoknak és a sertéseknek. De ennek egyelőre túl kicsi az ipara ahhoz, hogy mindenki számára elérhető legyen.

Halliszt

A halliszt egy magas (60-72%-os) fehérjetartalmú, jól hasznosuló, kiváló aminosav-összetételű állati eredetű alapanyag. Régebben a kevésbé elszabadult környezetvédelem és az olcsóbb kőolajtermékek miatt valamelyest olcsóbb volt, ezért előszeretettel használták, különösen az 1990-es évek előtt.

A legfőbb ok, amiért a bekeverése korlátozott, az a sósvízi halak magas trimetilamin-oxid tartalma (TMAO). A TMAO-nak az a szerepe, hogy a sós tengervíz és a halak szövetében lévő víz között egyensúlyt teremtsen. Csakhogy a halak elpusztulásakor a hal felületén lévő baktériumok elkezdik lebontani trimetilaminra, amely a repce esetében tárgyalt módon és esetben halízt adhat a húsnak és a tojásnak.

Továbbá a tengervíz folytonos szennyezése miatt megtörténhet, hogy a feldolgozott halak higany- és kadmiumtartalma túlzottan nagy, ami végül a tojást és a húst is beszennyezi. Mindemellett a termelése jelentősen növeli a túlhalászatot, ami egyrészt az árát is jelentősen feltornázza, másrészt környezetvédelmi aggályokat is felvet.

Mindezeket összevetve, a hallisztet inkább növendék jércék takarmányába szokták keverni, általában 5%-ban. Tojótyúkok és brojlerek esetében a lehetséges TMA szennyezés miatt szinte semennyire sem használják. Fehér tojást tojó tyúkoknak, valamint dísztyúkoknak, kivéve a Rhode Island Red-et és a belőle nemesített fajtákat, 2%-ban lehet takarmányozni. De előtte célszerű egy kisebb csoporton kipróbálnod, nehogy kellemetlenné tedd az oly nehezen megtermelt házi tojásaid ízét.

Lisztkukac

A lisztkukac a lisztbogár lárvája. Szárazanyaga mintegy 45-50%-os fehérjetartalommal rendelkezik, proteinje kiváló aminosav-összetétellel bír. Zsírtartalma 30-40%, amely gazdag telítetlen zsírsavakban (különösképpen linolsavban), ami pozitívan befolyásolja a tojások számát és méretét.

Amiért kihívást jelent az egyrészt az ára, másrészt a kitinben gazdag rostja. Egy kiló szárított lisztkukac nyolc-tízezer forintba kerül. Ez azért, mert még nem épült ki a megfelelő ipar az előállítására, és az infrastrukturális háttere még nincs kellőképpen optimalizálva. Amint ez megtörténik, az ára akár a halliszténél is kisebb lehet, ugyanis a tenyésztése egyszerű és fenntartható, akár szerves hulladékon is megtörténhet.

A kitinben gazdag rostja az exoszkeleton (külső váz) összetételéből adódik. Noha ez kisebb mennyiségben elősegíti az emésztőrendszer működését, legfőképpen a bélflóra szaporodását serkentve, nagyobb mértékben csökkenti a tápanyaghasznosulást, és hasmenést is okozhat.

A lisztkukacot jelenlegi formájában kiegészítő takarmányként célszerű adnod a tyúkjaidnak. A magas kitintartalma a növendékek emésztőrendszerét túlzottan leterheli, ezért csak idősebb kapirgálók számára ajánlott felhasználnod. A legjobb, ha az alomba szórsz pár marékkal, ezzel serkented a kapirgálást. Ha netalán nyertél a lottón, és alapanyagként szeretnéd alkalmazni, az etetési korlátja idősebb tojók számára is csak 5%.

Ipari melléktermékek

A modern, teljes értékű csirke, jérce és tojótyúk takarmányok egyik alapját az olajipari melléktermékek képezik, amelyben az extrahált darák kiemelt szerepet töltenek be. Ezek a különböző olajok (pl. szójaolaj – szójadara, napraforgóolaj – napraforgódara, kanolaolaj – repcedara) szinte teljes kinyerése után visszamaradó szárazanyagok összessége.

A full-fat magokból elsőként az olajat mechanikusan, magas nyomáson kipréselik. Ez a hidegen sajtolás. A visszamaradó kb. 5%-os olajtartalmú szárazanyagot expellernek nevezzük. Az expellerből egy zsíroldékony oldószerrel (pl. hexán stb.) kiextrahálják a maradék olajtartalom mintegy kétharmadát. Ez relatíve magas hőmérsékleten történik, és hosszabb ideig tart, ezért ez kvázi egyenértékű egy hőkezeléssel, amely a hőlabilis antinutritív komponensek kellően nagy hányadát elbontja.

Az extrahált darában egyes tápanyagok feldúsulnak, míg mások szinte teljesen eltűnnek. Mivel a full-fat magok 30-40%-os zsírtartalmuk szinte teljes egészét elveszítik, ezért a nyersfehérje- és nyersrosttartalom erőteljesen megnő. Például míg a full-fat szójabab fehérjetartalma 35-36%, addig az extrahált szójadaráé már 44-48%. A napraforgó esetében ez még látványosabb, a fekete napraforgómag 17%-os fehérjetartalma 30-37%-ra dúsul az olaj kinyerésének végére.

Csakhogy az extrakcióval minden távozik a növényből, amely zsírban oldódik. Ilyenek a zsíroldékony vitaminok (E-vitamin), az ízanyagok és az antioxidánsok. Emiatt a kisajtolt darák íze különösképpen kellemetlen, és ezen a visszamaradt oldószernyomok sem javítanak. Mindemellett a vitaminpótlás kötelezővé válik, különösképpen az E-vitaminé, mivel a kivonatolás következtében antioxidánsokból is jelentősen hiányt szenvednek. És az erős külső behatások következtében az aminosavak emészthetősége is enyhén leromlik.

Extrahált szójadara

Az extrahált szójadara a szója leggyakoribb felhasználási módja. Szinte az összes csirketáp egyedüli vagy elsődleges fehérjehordozója. Ahogyan a szójabab, úgy a szójadara is gazdag lizinben, treoninban és triptofánban, viszont a feldúsult fehérjetartalma miatt ezeknek a koncentrációja jelentősen nagyobb.

A jó minőségű, táposboltokban is beszerezhető termékek nyersfehérjetartalma 46%. Az ennél alacsonyabb 44%-os vagy 42%-os változatok minősége rosszabb, ezért a magasabb tápértékűt mindenféleképpen előnyben kell részesítened, ha alapanyagként megválasztod.

A fitoösztrogének zsíroldékonyak, ezért a sajtolás és az oldószeres kivonatolás után több mint 90%-uk távozik a szárazanyagból. A proteáz inhibitorok és a lektinek hőlabilis komponensek, ennek okán az extrakció során alkalmazott magasabb hőmérsékleten szinte teljesen elbomlanak. Amik maradnak, azok az oligoszacharidok, a goitrogének és egyéb hőstabilis anyagok. De az oligoszacharidok a szójadara bekeverési arányai mellett a tyúkok számára nem jelentenek problémát.

Az extrahált szójadara egy kiváló fehérjeforrás, amelynek tápértéke a napos csibétől az idősebb tojótyúkokig, minden korosztály számára jól hasznosítható. Ha nem használsz mellette állati eredetű fehérjehordozót, kéntartalmú aminosav pótlásra mindenféleképpen szükséged van szintetikus metionin formájában. A 46%-os nyersfehérjetartalmú szójadarát tojótyúkok takarmányában általában 22-25%-ban szokták felhasználni.

Extrahált napraforgódara

Az extrahált napraforgódara a szójadarához képest valamivel alacsonyabb tápértékű fehérjehordozó. Fehérjéje lizinben szegényebb, de kéntartalmú aminosavakban gazdagabb. Ezzel nagyon szépen kiegészíti a szójadarát, ugyanis ha egy részét kiváltod vele, javíthatsz a takarmány lizin-metionin arányán. Szintetikus metionin hozzáadása így is szükséges, de egy jó premixszel el tudod érni az ideális aminosav-összetételt, amit egyoldalúan szója felhasználásával nagyon nehezen tudnál.

Rosttartalma mintegy kétszerese a full-fat napraforgóének, ezért a bekeverési arányát ez már befolyásolja. Mindemellett a hidegen sajtolás során alkalmazott magas nyomás, illetve a kivonatoláskor a magas hőmérséklet hatására a napraforgó héja elveszíti rugalmasságát. Ennek következtében ha nincs kellőképpen alaposan megőrölve, irritálhatja a tyúkjaid nyelőcsövének nyálkahártyáját.

Az extrahált napraforgódara takarmányozási határa 8%. Ha a táp zsírtartalmát full-fat fekete olajnapraforgóval fedezed, akkor a kettőt együtt 5-5%-ban adagold. Ezzel kiválthatsz 3% szójadarát. Viszont a napraforgódara valamivel olcsóbb, ezért a takarmány árát számottevően nem befolyásolja. Ha a táposboltból csak olyat tudsz venni, amelyben nagyobb csomók is vannak, azt daráld meg kétszer. Ha őröltet veszel, akkor is daráld meg legalább még egyszer, hogy a héjdarabok méretét a lehető leginkább csökkentsd.

Búzakorpa

Az eddig felsoroltakkal szemben, a búzakorpa nem olajipari, hanem malomipari melléktermék. A finomliszt őrlése során leváló búzaszem héjából és a hozzá tapadó rétegekből áll. A korpa legnagyobb hányadát a búza külső része teszi ki, ebből fakadóan rendkívül magas a rosttartalma, amely a tyúkok számára különösképpen rosszul hasznosítható.

Fehérjéje lizinben és metioninban is rendkívül szegény, ezért fehérjehordozóként nem tekinthetünk rá. A benne rejlő szénhidrát nagyrészt a tyúkok számára emészthetetlen poliszacharidokból áll, ezért energiahordozóként sem alkalmazható. Iparban töltelékként használják, ugyanis rendkívül olcsó, ezért lejjebb lehet vele vinni a késztakarmányok és a PVM koncentrátumok árát.

Az alacsony tápértéke miatt, a búzakorpa felhasználását háztáji szabadtartású tyúkok számára nem ajánlom. És azokat a tápokat (főleg koncentrátumokat) is kerüld, amelyekben van. Tojásgyárban anyagi okok mellett azért szokták még használni, hogy lentebb vigyék az eledel energiatartalmát. Így a szűk mozgástérrel rendelkező, elhízásra hajlamos tojóhibridek nem halmoznak fel túlzottan nagy mennyiségű testzsírt, amely így nem megy a tojástermelésük kárára. Ekkor 5-10%-ban keverik, és mikotoxinokra szigorúan vizsgálják.

A kert fő antinutritív komponensei

A legtöbb, mindenki számára közismert növény rendelkezik egy jól meghatározott takarmányozási korláttal a tyúkok számára, amely valamilyen antinutritív komponensnek köszönhető. Nézzük meg azt, mi a helyzet azokkal, amelyek egy konyhakertben fellelhetőek.

Bármennyire hihetetlen, a magas szaponintartalma miatt még a tyúkhúr is, ahogyan a magasabb fruktóztartalma miatt még az alma is csak korlátoltan etethető. De ez nem azt jelenti, hogy a tyúkok nem ehetnek tyúkhúrt vagy almát. Sőt! Hatalmasat veszítenének a kapirgálóid, és a tojások tápanyagtartalma révén te is, ha nem ennének. A lényeg a mértékletességen van.

Egyetlen egy zöldtakarmány sem képes arra, hogy kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú takarmányt jelentsen a tyúkok számára. Ez nemes egyszerűséggel azért van, mert hatalmas a nedvességtartalmuk. És egyszerűen képtelen egy tyúk egy nap alatt annyit megenni belőlük, hogy az elég legyen.

Mindemellett a megemésztésük túl nagy energiabefektetéssel járna. Míg a marhák evolúciósan ezt megoldották a négyrészes összetett gyomorral, addig a tyúkok inkább maradtak mindenevők. És ezt tyúktartóként tiszteletben kell tartanod.

Ezért egy tyúk akkor lesz igazán boldog és egészséges, ha rendelkezésére áll egy hatalmas kapirgáló rengeteg zölddel, amiben nyugodtan keresgélhet, bogarászhat vagy legelhet. De emellett rendelkezésére áll egy etető is tele kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú takarmánnyal, aminek elfogyasztásával ténylegesen felveszi azt a mennyiségű fehérjét, zsírt, vitamint és ásványi anyagot, ami a létezéséhez szükséges.

A kettő kéz a kézben jár: míg a száraz takarmány adja a házat, addig a kiegészítésképp elfogyasztott zöld vagy konyhai maradék a teraszt. Ahogyan terasz sincs ház nélkül, úgy ez sem működik fordítva.

Csakhogy, amikor a tyúkok rászabadulnak egy kertre, felcsipegetnek mindent, ami a csőrükön befér. És biza minden kertben vannak olyan növények, amelyek nemhogy csak mértékkel etethetőek, hanem egyenesen toxikusak. Olyan mérgeket termelnek, amelyek miatt akár 1-2 gramm levél elfogyasztása is simán elég ahhoz, hogy egy kifejlett tyúk elpusztuljon. A következőkben ezeket nézzük át.

Cianogén glikozidok

A cianogén glikozidok szerkezetüket tekintve egy glükóz (szőlőcukor) molekulából állnak, amihez egy cianidcsoportot tartalmazó molekularész kapcsolódik. A mag sérülésének (pl. őrlés, rágás stb.) hatására, egyes enzimek (pl. glikozidáz stb.) elkezdik ezeket az összetett molekulákat szétszedni, minek következményeképp hidrogén-cianid (ciánsav) keletkezik.

A hidrogén-cianid egy rendkívül mérgező anyag (LD₅₀ értéke baromfikra nézve 2,0 mg/ttkg), bejutva a sejtekbe, blokkolja azok oxigénfelhasználását. Ennek a végeredménye az, hogy a sejtek nem tudnak energiára szert tenni, ami kisebb, de folytonos mérgezés esetében csökkent tömeggyarapodást okoz, míg nagyobb dózis esetében idegrendszeri károsodást, majd pedig elhullást eredményez.

A cianogén glikozidok a csonthéjasok magjában lelhetők fel nagy mennyiségben. A legtöbb a sárgabarack és az őszibarack magjában található meg, de a cseresznye, a meggy és a szilva is bővelkedik benne. A sárgabarack magja olyannyira cianogén, hogy 10 gramm apróra zúzva képes egy 2,5 kilogrammos tyúkot seperc alatt eltenni láb alól.

Ebből fakadóan, a csonthéjas gyümölcsöket (barack, meggy, cseresznye, szilva) mindenféleképpen kimagozva add a tyúkoknak! És a kapirgálóid biztonsága érdekében ezeknek a gyümölcsfáknak az ültetését a tyúkudvarodban kerüld!

Szívglikozidok

A szívglikozidok olyan molekulák, amelyek képesek a sejtek ioncsatornáit elzárni. Ez ahhoz vezet, hogy a sejten belüli és sejten kívüli töltésegyensúly megszűnik, amely szívritmus- és idegrendszeri rendellenességekhez vezet. Kisebb dózisban levertséget, nagyobb dózisban pedig bármilyen előjel nélküli elhullást okoznak.

A szívglikozidok LD₅₀ értéke tyúkokra nézve vegyülettől függően 0,05-0,2 mg/ttkg. A leggyakoribb dísznövények, amelyekben hatalmas dózisok találhatók a következők: a gyöngyvirág (Convallaria majalis), a leander (Nerium oleander), a gyűszűvirág (Digitalis purpurea) és a tavaszi hérics (Adonis vernalis). De egy elég vaskos lista van a kevésbé elterjedtekről, amit ide kattintva érhetsz el.

A gyöngyvirág és a leander olyannyira magas szívglikozid tartalommal rendelkezik, hogy akár 1-2 gramm levél elfogyasztása is végzetes lehet egy tyúk számára. Ebből kifolyólag, ha tyúkokat szeretnél tartani, az összes érintett növény mindenféleképpen tiltólistás! Sosem tudhatod, mikor szöknek ki, ezért itt különösképpen körültekintőnek kell lenned!

Alkaloidok

Az alkaloidok egy elég széles vegyületcsoport, amely több ezer vegyületet foglal magába. A csoport tagjainak két közös jellemzőjük van: nitrogéntartalmúak, és a toxikusokat növény azért termeli, hogy megvédje önmagát. Általában sejtkárosító hatásuk van. Hogy mely sejteket támadják, az a szerkezetüktől függ.

A pirrolizidin-gyűrűt tartalmazó mérgező alkaloidok a rendkívül erős májkárosító hatásukról ismertek. Jellemzően gyomnövények tartalmazzák, mint az aggófűfélék (Senecio) és a fekete nadálytő (Symphytum officinale). Mivel ezek a gabonatáblákban is megteremnek, a leggyakoribb fertőzési mód a gyomokkal szennyezett takarmány, aminek az oka a gazdák által végzett rendszertelen gyomirtás.

A glikoalkaloidokat általában a burgonyafélék (Solanum spp.) termelik. A legközismertebb képviselőjük a szolanin, ami a még zöld burgonyagumókban (Solanum tuberosum), az érett burgonya héjában, szárában és az indákon lévő bogyócskákban lelhető fel. De a zöld, éretlen paradicsomban (Solanum lycopersicum) és padlizsánban (Solanum melongena), valamint a szárukban is megtalálható toxikus mértékben. A glikoalkaloidok idegrendszer-károsító hatással bírnak.

Továbbá veszélyesek az anyarozs és egyéb gombák által termelt, idegrendszer-károsító ergot alkaloidok; a vérrehulló fecskefű (Chelidonium majus) által termelt májkárosító izokinolingyűrűt tartalmazó alkaloidok; valamint a csattanó maszlagban (Datura stramonium) előbukkanó, idegrendszer-károsító tropán alkaloidok.

Ahhoz, hogy a mérgező alkaloidok takarmányozását kiküszöböld, érdemesebb a tyúkok számára kevésbé veszélyes zöldnövényekkel felszaporítanod a zöldövezeteidet (pl. tyúkhúr, lóhere, lucerna stb.). A burgonyát megpucolva és csak főzve add a kapirgálóidnak, a paradicsomot és padlizsánt kizárólag éretten, a szárát és a leveleit pedig inkább szárítsd meg és égesd el, vagy komposztáld!

Oxalátok

Az oxálsav (sóskasav) egy kétértékű sav. Nátrium és kálium sói (nátrium-, kálium-oxalát) vízben jól oldódnak, de a kalciumsói már kevésbé. Ha a tyúkok magas oxálsavtartalmú növényeket fogyasztanak, a takarmány során felvett kalcium egy részével az oxálsav reagál, mire kalcium-oxalát keletkezik. Mivel vízben rosszul oldódik, ezért egy része kikristályosodik a béltartalomban, csökkentve a csirkék számára hasznosítható kalcium mennyiségét. És ami felszívódik, az a vesecsatornákban kikristályosodik, roncsolva a vese szöveteit.

Mindezeket összevetve, a növendék állományokban gyengébb csontozatot, szélsőséges esetekben pedig Angol kórt okozhat, míg tojóállományokban csontritkulást, vékonyabb tojáshéjat és vesekárosodást eredményezhet.

Magas oxálsavtartalommal elsősorban a sóskafélék (Rumex spp. pl. sóska, lósóska), a spenót (Spinacia oleracea), a porcsin (Portulaca oleracea), a rebarbara (Rheum rhabarbarum), a cékla (Beta vulgaris) és a mángold (Beta vulgaris subsp. cicla) rendelkezik. Ezeknek az etetését mindenféleképpen kerüld el!

Összegzés

Ha eljutottál eddig a cikk olvasásában, le a kalappal! A takarmány-alapanyagok témaköre sajnos elég száraz, ezért noha törekedtem a tőlem telhető legközvetlenebbül átadni, azért ezt így sem sikerült a magyar irodalom csúcsaként összehoznom. Viszont a következő gondolatokat kötelezően vidd magaddal, mielőtt elmennél az oldalról:

• A kukoricán kívül az összes gabona rendelkezik egy erős takarmányozási korláttal, amelyet muszáj tiszteletben tartanod.
• Az olajos magvak jó alapanyagok egy kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú takarmány összeállításához.
• A hüvelyesek gazdagok antinutritív komponensekben, ezért az esetükben az ipari melléktermékek etetése egyes esetekben célravezetőbb lehet.
• Az állati eredetű fehérjeforrások drágák és megbízhatatlan összetételűek, ezért a modern baromfitakarmányozásban elég nehezen vetették meg a lábukat.
• A búzakorpát érdemes elkerülnöd szabadtartású tyúkok esetében, ugyanis túlzottan felhígítja a takarmány tápanyagtartalmát, amely kisebb tápanyagfelvételhez vezethet.
• Egy kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú takarmány növényi eredetű alapanyagai messze túlmennek a gabonákon, és ezek mellett olajos magokat, illetve nagy tápértékű fehérjehordozókat is kellő arányban tartalmaznak.
• A zöldtakarmányok csak korlátoltan etethetőek a magas antinutritív komponens-tartalmuk miatt, viszont a legtöbb a mértékletesség elvét betartva sokat javíthat a tojások tápanyagtartalmán.
• A zöldtakarmányok nem jelenthetnek teljesértékű takarmányt a magas nedvességtartalmuk miatt.
• Egyes kerti növények, zöldségek és gyümölcsök magas, a tyúkok számára toxikus antinutritív komponens-tartalommal rendelkeznek. Ezért őket csak jól meghatározott módon, vagy abszolút nem szabad sem a tyúkok számára adnod, sem pedig a kertedben tartanod.

Kiemelt kép: AI-generált (Gemini Pro 2.5)

V. Dávid

Források

1. Dr. Dublecz Károly, Takarmányozástan, 2011.
2. Báldy Bálint, A baromfi tenyésztése, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1957.
3. G. Abbas, An Augmented Review about Anti-Nutrients andToxins of Feed Stuff and their Control Strategies, a Step toward Sustainable Resource Utilization, International Journal of Agriculture Innovations and Research 8.4, 2020.
4. extension.uga.edu: Nutrition of the Backyard Flock
5. poultry.extension.org: Cereals in Poultry Diets
6. poultry.extension.org: Anti-nutritional Factors in Poultry Feed
7. agraragazat.hu: A hazai termesztésű takarmány-alapanyagok táplálóanyag-tartalma 2019-ben
8. agroforum.hu: Kukorica, a takarmánygyártók szemszögéből
9. Agrofeed: Takarmány alapanyagok korszerű felhasználása a baromfitakarmányozásban
10. Z. Karimi, M. Torki, A. Abdolmohammadi, Effect of dietary roasted and autoclaved full‐fat soybean on the performance of laying hens and egg quality traits, Vetenary Medicine and Science 18.8(4), 2022, 1603-1610.
11. I. F. Bolarinwa, C. Orfila, M. R. A. Morgen, Amygdalin content of seeds, kernels and food products commercially-available in the UK, Food Chemistry 152, 2014, 133-139.
12. D. H. Schaffer, N. D. Poole, J. Traylor, Cyanide Toxicity, StatPearls, 2022.
13. plants.ces.ncsu.edu
14. merckvetmanual.com